Insura.hu: enyhén csökkentek a casco díjak az első negyedévben

Az Insura.hu adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 210 200 forint volt a személygépkocsikra, 1,5 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 66 400 forint, szintén néhány százalékkal csökkent - közölte a biztosításközvetítő csütörtökön az MTI-vel.Az új autók átlagos casco díja az elmúlt negyedévben 257 100 forint volt, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben azok az ügyfelek, akik használt autójuk biztosítási évfordulóján váltottak szerződést, átlagosan 175 200 forintot, 4,6 százalékkal fizettek többet.

A használt autó vásárlásakor kötött casco biztosítások átlagdíja külföldről behozott autókra 6,3 százalékkal 208 700 forintra csökkent, míg a hazai adásvételeknél 1,8 százalékos csökkenést mért az Insura 225 600 forintra.

Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója az enyhe díjcsökkenést azzal magyarázta, hogy tudatosabbak voltak az ügyfelek, és jobban odafigyeltek a váltás lehetőségére. A jóval olcsóbb évfordulós kötések aránya 2025 első negyedévében elérte a 39 százalékot, szemben az egy évvel korábbi 31 százalékkal.

A biztosításközvetítő adatai szerint a forgalomban lévő hazai személyautók mindössze ötödére kötnek casco biztosítást. Az első negyedévben megkötött casco biztosítások 26 százalékát legalább 8 éves járművekre kötötték, ami azt mutatja, hogy a biztosítók az idősebb autókra is kínálnak már megfelelő casco fedezeteket.
A megkötött casco szerződések mellé a szerződők 33 százaléka köt valamilyen kiegészítő biztosítást is, az év elején messze a leggyakoribb kiegészítő fedezet volt az üvegkár-önrészbiztosítás. A legnépszerűbb díjfizetési gyakoriság, az egyösszegű éves befizetés részaránya pedig elérte az 53 százalékot.

Az Insura.hu adatai szerint nem csupán a casco, hanem a kgfb átlagdíjak is csökkentek az idei első negyedévben: a személygépkocsik éves díja 66 400 forint, 5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az online csatornán létrejövő kötések átlagdíja ezen belül 60 900 forint.

Településtípusok tekintetében igen jelentős a különbség: míg a fővárosban ma átlagosan évi 97 600 forintért kötnek kötelezőt, a megyeszékhelyeken 63 600, a kisebb vidéki településeken pedig 60 300 forintért lehet felelősségbiztosítást szerezni az autókra - közölte az Insura.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com