Nagy Márton: a kormányzati intézkedések hatásosak, augusztusban az infláció mértéke idei mélypontjára süllyedt

Az előző hónapokhoz hasonlóan augusztusban is a piaci várakozásoknak megfelelő alacsony szinten maradt az infláció - értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció 2024 augusztusában éves összevetésben 3,4 százalékot ért el. Az éves infláció mérsékelt és kedvező alakulása mellett, az előző hónaphoz, azaz 2024 júliusához viszonyítva a fogyasztói árak nem változtak.


A közlemény felidézte: éves alapon a háztartási energia ára 4,3 százalékkal ezen belül a vezetékes gázé 9,4 százalékkal, az elektromos energiáé 1,7 százalékkal lett olcsóbb, a járműüzemanyagok ára pedig 2,9 százalékkal csökkent.

Havi összevetésben kiemelhető, hogy a megelőző hónaphoz képest az élelmiszer árak átlagosan nem változtak, ugyanakkor az élelmiszereken belül a tojás 2,3 százalékkal, a száraztészta 1,7 százalékkal, a párizsi és a kolbász 1,4 százalékkal, míg az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 1,2 százalékkal kerültek kevesebbe. Mindezek kedvezően hathatnak a fogyasztás alakulására.


Közleményében a miniszter megjegyezte: az élelmiszerárak dezinflációját a mezőgazdasági termelői árak jelentős mértékű visszaesése okozza, ami előre vetíti, hogy egyes élelmiszer termékpályákon még csökkenhetnek az árak a következő hónapokban, ami tovább erősítheti a kereslet növekedését. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve emlékeztetett, hogy a kormány már a tavalyi év folyamán sikeresen letörte, majd tartósan alacsony szintre szorította vissza a háborús helyzet és a szankciók miatt megugrott inflációt, amelynek mintegy 80 százaléka kínálat oldali volt.


Az infláció alacsony szinten tartása érdekében, a kormány továbbra is fenntartja az olyan célzott és hatékony intézkedéseket, mint az online árfigyelő rendszer, amely 2023. július 1-je óta jelentős mértékben hozzájárul a kiskereskedelmi verseny élénkítéséhez és az infláció kontrol alatt tartásához. A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tartósan alacsony infláció kiszámíthatóságot és a magas bérnövekedésnek köszönhetően reálbérnövekedést jelent, így az egyaránt jó a családok és a vállalkozások számára is.


A fizetések vásárlóerejének tavaly szeptember óta tartó növekedése érdemben hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, a fogyasztói bizalom erősödéséhez, ezáltal a fogyasztás bővüléséhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com