Nagy Márton: gazdasági fordulatot hoz az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024. harmadik negyedévében az előző évhez képest 0,7 százalékkal és a megelőző negyedévhez képest is 0,7 százalékkal mérséklődött a GDP - idézte fel a legfrissebb adatokat szerdai elemzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Emlékeztetett: a kormányzat arra már korábban felhívta figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben gyengébbnek bizonyul. Ennek fő oka az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság visszaesése, de ezek közül is kiemelendő az ipar gyenge szereplése, ami a német gazdaság elhúzódó válságával van összefüggésben.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy minden nap érkezik egy-egy negatív hír a német autóipar, járműgyártás tragikus állapotáról, amely erősen kihat a magyar autó- és akkumulátoriparra. Mindezt csak részben volt képes ellensúlyozni a logisztikai, a turisztikai, az infokommunikációs és a pénzügyi szektor kedvező aktivitása.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy "nehéz időszakon vagyunk túl, ugyanakkor egyre több pozitív jel utal arra, hogy a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett". Magas, közel teljes foglalkoztatottság van, mintegy 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma mélyponton áll.

A keresetek nominálisan 14 százalékos ütemben nőnek, így átlagkereset már 634 ezer forintra rúg. Ez nem jelent mást, minthogy jelenleg 77 ezer forinttal keresnek többet a dolgozók, mint egy évvel korábban. A reálbér már egy éve folyamatosan emelkedik, augusztusban 9,4 százalékkal értek többet a fizetések, mint tavaly.

Alacsony szintre szorította vissza az inflációt a kormány, amelynek mértéke szeptemberben 3 százalék volt. Ez pedig így fog maradni, a kormány meg fogja akadályozni, hogy az infláció újra növekedjen - szögezte le a miniszter.

Felidézte: augusztusban éves bázison már 4 százalék felett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom - ami az év hátralevő részében tovább emelkedhet -, ezzel az áruk fogyasztása egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt. A turizmus is szárnyal, az év első kilenc hónapjában 5 százalékkal, 35 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma 2023 azonos időszakához képest.

Az ingatlanpiac is éledezik, a lakástranzakciók száma az év első 9 hónapjában közel 40 százalékkal nőtt éves alapon, a kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelek folyósítása is több mint 30 százalékkal emelkedett az év első felében - sorolta Nagy Márton. Kiemelte: a nemzetgazdaság teljesítményébe azok a jelentős gigaberuházások is folyamatosan bekapcsolódnak a közeljövőben, mint például a CATL, a BYD, a BMW, a SEMCORP vagy az EcoPro, amelyek új lendületet képesek adni a magyar gazdaságnak.

Nagy Márton megállapította, összességében egyértelműen a fogyasztás növekedése, a belső konjunktúra, azaz a belgazdaság helyreállása figyelhető meg, amely a következő hónapokban egyre erőteljesebben fogja kifejteni hatását. Ezzel szemben áll a gyenge külső konjunktúra, a német gazdaság vergődése. A miniszter megállapította: egyelőre nem látható, hogy a német gazdaság teljesítménye mikor lesz képes összeszedni magát, amely a GDP adatokban is egyértelműen megmutatkozik: 2023-ban 0,3 százalékkal, 2024-ben 0,2 százalékkal csökken a német GDP, de 2025-ben is mindössze 0,8 százalékkal emelkedhet Németország gazdasági teljesítménye.

A miniszter megerősítette: a kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti gazdasági bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy ebbe a növekedési sávba a kormány felhúzza és megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba.

A munkáshitelen, a minimálbér emelésén és a családi adókedvezmények megduplázásán keresztül a jövedelmek vásárlóerejének növekedése újabb lendületet adhat a fogyasztás bővüléséhez. A miniszter szerint a megfizethető lakhatást szolgáló intézkedések, mint például a vidéki otthonfelújítási program elindítása vagy a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának megteremtése, illetve a kollégiumépítési program felpörgetheti az ingatlanpiacot, amely érdemben járulhat hozzá az építőipar teljesítményéhez.

A Demján Sándor Program pedig hitellel, tőkével és támogatásokkal ösztönzi a kkv-k termelékenységének javulását, a hazai beruházások emelkedését, így a kkv-k méretének megduplázását. A miniszter leszögezte, az akciótervnek köszönhetően jövőre a magyar gazdaság ismét dinamikus ütemben bővülhet. Nagy ugrás a gazdasági teljesítményt illetően 2025 harmadik negyedévében következhet be. A tárcavezető hozzátette, ha a német gazdaság végre magasabb fokozatba kapcsol, úgy a magyar gazdaság helyreállása is gyorsabb lehet, valamint a növekedés is még magasabb szintre ugorhat.

Mindezek fényében felvetődik a miniszter szerint az a gazdaságpolitikai kérdés, hogy Magyarország számára kedvező-e a német gazdaságtól való ilyen nagyfokú függés, amelyre a válasz a gazdasági semlegességben keresendő. Álláspontja szerint egyértelműen a függőség csökkentésére, diverzifikációra van szükség, így a nyugat mellett a jelenleg sokkal nagyobb növekedést felmutató kelet felé is meg kell erősíteni hazánk gazdasági kapcsolatait.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com