NAV: a netes rendelés vámkezelési rekordot ért el a reptéren

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatósága csaknem 6 millió küldeményt vámkezel havonta, tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi 9 milliót - közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.Hangsúlyozták: a vámkezelési dömpingben sem juthat be az országba nem biztonságos, akár az emberek egészségére is káros áru. Kiemelték, hogy Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Közép-Kelet-Európa legnagyobb gyűjtő-elosztó központja lett, és egész Európát tekintve is az egyik legforgalmasabb csomópontja az e-kereskedelmi áruk szállításának, vámkezelésének.
    

A NAV repülőtéri igazgatósága 2021. július 1-je óta mintegy 133 millió, interneten rendelt küldeményt vámkezelt.

A tavalyi forgalom a 2022-eshez képest több mint a duplájára nőtt, azaz 2023-ban 81 millió csomag érkezett repülőn Budapestre - ismertetik a közleményben. A vámhatóság ellenőrzéseinek legfőbb célja az, hogy megakadályozza az állampolgárok egészségét, testi épségét veszélyeztető, illetve tiltó- és korlátozó rendelkezések hatálya alá tartozó áruk továbbjutását. Ilyenek például a fegyverek, a kábítószerek, az új típusú dizájnerdrogok, a Magyarországon nem engedélyezett gyógyszerek, illetve a szellemi tulajdonjogot sértő termékek - írják a közleményben.
    

Az ellenőrzéseknél Magyarország és az Európai Unió pénzügyi érdekeit is védik azzal, hogy vizsgálják a megrendelt áruk értékét, valamint azt, hogy a feladó a vásárláskor megadott, valós összeget szerepelteti-e nyilatkozatában. Bár nem kötelező, de ajánlatos a vásárlási link elmentése, és az online, illetve az áruval érkező számla megőrzése - hívta fel a figyelmet a NAV.
   

Az e-kereskedelmi forgalomban a jogellenes küldemények többsége szellemi tulajdonjogot sért. A NAV 2023-ban 34 ezer 500 hamis terméket szűrt ki. Ezek között voltak népszerű sportmárkák hamisítványai, például Nike-utánzatú cipők és pólók, és slágerterméknek számítanak a táskák, órák, bizsuk, de a gépjárműfelni-kupakok, a telefontartozékok is előkelő helyen szerepelnek a hamis áruk toplistáján - olvasható a közleményben.
    

Többször találnak a vámosok hamisított gyermekjátékot is, ami leggyakrabban Lego-termékként kerül a boltokba. Ezek nemcsak kockázatosak, mert a jogtulajdonosnak jelentős anyagi kárt okoznak, hanem veszélyesek is azért, mert a gyártáskor nem alkalmazzák azokat a biztonsági követelményeket, amiket az eredeti terméknél - hívták fel a figyelmet. Az ismeretlen alapanyagok a gyermekek életét is veszélyeztethetik, a gyenge utánzatokból letörő, leszakadó műanyag-, fém- és textildarabok lenyelése akár fulladást is okozhat.
    

A NAV 2023-ban 55 Európai Unión kívülről, azaz harmadik országból érkezett e-kereskedelemi küldeménynél derített fel kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményt, 11 csomagban talált dizájnerdrogokat, 33 esetben pedig illegális gyógyszerek kerültek elő - tájékoztatott a NAV. Javasolják a közleményben, hogy senki ne vásároljon ismeretlen vegyi anyagokat árusító weboldalakon, és gyógyszereket, étrendkiegészítőket mindenki csak EU-s tanúsítvánnyal ellátott felületekről rendeljen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com