NAV: az összes Uber-sofőr fennakadt a rostán az első ellenőrzések során

Lezárult az Uber taxis cég sofőrjeit érintő első ellenőrzési sorozat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), és az összes vizsgált Uber-sofőr fennakadt a rostán - közölte az MTI-nek küldött közleményében szombaton a Nemzetgazdasági Minisztérium.uberA nemzetgazdasági tárca vezetőjének kérésére indított első Uber-ellenőrzési sorozat keretében a NAV ellenőrei májusban "próbavásárlásokat" végeztek, igénybe vették az Uber-sofőrök szolgáltatását. A revizorok jegyzőkönyveikben csak szabálytalanságot rögzítettek.

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag "üzletvitelszerűen" taxiztak, egyetlen sofőrnek sem volt adószáma, és egyetlen sofőr sem adott számlát.

A gépkocsikban se taxaméter, se számla-, se nyugtatömb nem volt. A revizorok azt is megállapították, hogy sem taxi engedéllyel, sem alkalmassági vizsgával nem rendelkeztek az Uberrel szerződött sofőrök.

A NAV a próbavásárlásokon "megbukott" sofőrök terhére akár 200 ezer forintos mulasztási bírságot is kiszabhat. Ezek az eljárások jelenleg folyamatban vannak. Azonban a NAV itt nem áll meg: minden egyes Uber-sofőr további ellenőrzésre számíthat, írta a minisztérium.

A gazdasági tárca célja az, hogy - a költségvetést megcsapoló, az utasok biztonságára fittyet hányó - Uber-hálózatot üzemszerűen működtető cég tartsa be a szabályokat. Ennek érdekében a minisztérium minden lehetséges eszközzel fel fog lépni - hangsúlyozták.

A Nemzetgazdasági Minisztérium április 30-án közölte az MTI-vel, hogy Varga Mihály miniszter utasítására adóhivatali vizsgálat indult az Uber taxicég ellen, amely érdemi adófizetés és sok esetben a taxizáshoz szükséges szakmai feltételek teljesítése nélkül végzi tevékenységét.

Az NGM hangsúlyozta, hogy a tárca a vizsgálattal a piaci verseny megóvását, valamint az adózó és a vonatkozó szabályokat betartó taxisok védelmét akarja biztosítani. A Hollandiában bejegyzett Uber International Holding B. V. gyakorlatilag internet-alapú diszpécser szolgáltatást nyújt a magyar "sofőrök" és utasok számára, jutalékért, és miután nem rendelkezik magyarországi telephellyel, itthon nem fizet adót, a leányvállalataként működő Uber Hungary Kft. is érdemi adófizetés nélkül végzi tevékenységét.

Az Uber rendszerébe bekapcsolódott magyar sofőröknek - tekintettel arra, hogy Magyarországon végeznek üzletszerű tevékenységet - az általuk szerzett jövedelem után adózniuk kell - hívta fel a figyelmet az NGM. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke május 2-án az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy üdvözli a nemzetgazdasági miniszter döntését. Az Uber nem használ a szakmának, a személyszállításnak és az ország megítélésének.

A gépkocsivezetők nincsenek bejelentve, nem rendelkeznek megfelelő képesítésekkel, taxiórával, adószámmal, szabadjelzővel - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com