NAV: Debrecenben váltottak meg először üzletzárást bírság megfizetésével

Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.Közölték: a vendéglátóhelyet fél év alatt kétszer is nyugtaadás elmulasztása miatt érte tetten a NAV. A 12 nyitvatartási napra szóló üzletzárás februárban lett volna esedékes, azonban a cég, kifizetve a több mint 7 millió forintnyi bírságot, mentesült a súlyos adóügyi szankciótól.

Az üzletzárást a legsúlyosabb esetekben alkalmazza a NAV, így például a nyugtaadás vagy az alkalmazotti bejelentés elmulasztásakor. A hivatal nem is mérlegelheti az üzlet bezárását akkor, ha a vállalkozó három éven belül másodszor "felejt el" nyugtát adni, másodszor is igazolatlan árut forgalmaz, vagy másodszor is feketén foglalkoztatja dolgozóját.

A közlemény szerint az üzletzárás kiváltásának feltétele, hogy a vállalkozás lemondjon a fellebbezési jogáról, megfizesse a határozatban előírt időpontig a mulasztásért kiszabott bírságot, és az extrabírságot is.

Az újfajta bírság magas, igazodik az elkövetett mulasztások súlyához. Ezekben az esetekben az adóelkerülés ténye megkérdőjelezhetetlen, ezért a mulasztási bírság tízszeresének - súlyosabb esetben hússzorosának - megfizetésével váltható csak ki az üzletzárás. A notórius mulasztók, akiknél a 60 napos üzletzárás elrendelése következne, már nem élhetnek a kedvező szabállyal. A 60 napos üzletzárást ugyanis már nem lehet megváltani - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com