NAV: évente 120 napot lehet alkalmi és idénymunkában dolgozni július 1-jétől

Július 1-jétől senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában; havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a változás - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.Az adóhatóság ismertette: a jelenlegi szabályok szerint ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között az idénymunka és az alkalmi munka együttes időtartama egy naptári évben nem haladhatja meg a 120 napot. A második félévtől viszont, ha a munkavállaló idénymunkára vagy alkalmi munkára több alkalommal létesít munkaviszonyt, ezek együttes időtartama egy naptári évben akkor is legfeljebb 120 nap lehet.

Eddig tehát akár az egész évet végigdolgozhatta egy munkavállaló ezekben a foglalkoztatási formákban, csak négyhavonta más-más munkáltatónál. Mostantól azonban csak az számít, hogy a munkavállaló hány napot dolgozott egyszerűsített foglalkoztatásban, munkanapjai összeadódnak, tekintet nélkül a munkáltatóra. A változás a filmipari statisztaként történő munkavégzésre, mint az alkalmi munka egyik válfajára is vonatkozik - emelte ki a NAV.

A júliusi változás mellett az alkalmi munkára vonatkozó időbeli korlátozás fennmarad: ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő napig, egy hónapon belül összesen legfeljebb 15 napig, egy éven belül pedig összesen 90 napig létesíthető határozott időre szóló munkaviszony.

Emellett 2025-ben érvényben marad, hogy idénymunka esetén azonos felek között az évi 120 napot nem haladhatja meg a munkanapok száma.
A NAV jelezte, érdemes felkészülni a változásra, még akkor is, ha idén nem kell arányosítani, vagyis a teljes évre járó kerettel, a 120 nappal lehet számolni a július 1. és december 31. közötti időszakban.

Az adóhivatal felhasználóbarát online lekérdezőfelületet fejleszt a NAV-Mobil alkalmazásban, amelyben nyomon követhetők a ledolgozott, illetve még ledolgozható napok a munkavállalók és a foglalkoztatók számára.

A foglalkoztatás bejelentésére javasolják az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) használatát, ami automatikusan vizsgálja majd a foglalkoztathatóság feltételeit a kitöltéskor - írta a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com