NAV: máig érkeznek a papíralapú adóbevallási tervezetek

Máig kapják meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Emellett, azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van - közölte a NAV kedden az MTI-vel.A NAV tájékoztatása szerint a postai csomag általánosságban tartalmaz egy rövid, személyre szabott tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (18EGYSZA) és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot.

Kiegészítő nyilatkozatot azok kapnak, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz - tették hozzá.

    
Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeniük, amelyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a NAV postai úton vagy átutalással juttassa el. A nyomtatvány kitöltésével és visszaküldésével válik a bevallási tervezet érvényes bevallássá, az összeg kiutalása a beérkezés időpontjától számított 30 napon belül megtörténik.
    

Ha befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés. Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt. Akik egyetértenek a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kaptak, nem kell tenniük semmit - őstermelők és áfás magánszemélyeken kívül - a tervezetből automatikusan bevallás lesz. Azok viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 18SZJA bevallást kell benyújtaniuk május 20-ig, mivel a papíralapú tervezet adatait nem lehet módosítani.
   

A NAV kiemeli: a mezőgazdasági őstermelők új lehetőségként nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg a 600 ezer forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani. Tájékoztató levelet kapnak azok, akikkel kapcsolatban nem érkezett kifizetői, munkáltatói adatszolgáltatás a NAV-hoz, ezáltal számukra nem készült tervezet, de kérték annak postai kiküldését.
    

Az ügyfélkapuval rendelkezők - ugyancsak április 30-áig - értesítést kapnak az elektronikus tárhelyükre, ha a webes felületen nem nézték meg az adóbevallási tervezetüket, de van fizetendő vagy visszaigényelhető adójuk, vagy a NAV rendelkezésére álló adatokban hiányosság, ellentmondás tapasztalható - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com