NAV: már elérhetők az aktuális bevallási információk

Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.Az adóhatóság keddi tájékoztatása szerint január 7-étől elérhető a 18SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallási felület. Akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon, valamint a NAV eSZJA oldalán (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el.

Az elkészített bevallások elektronikusan beküldhetők az ügyfélkapun át, a bevallást beküldő adózók nagy része ezt a megoldást választotta tavaly.

    
A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatvány továbbra is kitölthető az általános nyomtatványkitöltő programmal, és akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható az adóhatóság eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.
    

A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan. Nekik azonban az adott tevékenységből származó jövedelemmel, illetve az adóhatósági nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük a tervezetet a beküldés előtt. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2019. május 20-a - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
    

Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az ügyfélkapun keresztül a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon. Aki nem használ ügyfélkaput, március 18-ig többféle módon is, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával kérheti a tervezet postázását: SMS-ben (06-30/344-4304), a NAV honlapján elérhető web űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon (SMS-ben ezt a formát kell alkalmazni: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn).
    

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is - olvasható a NAV közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com