NAV: még több adózónak készít szja-bevallási tervezetet az adóhatóság

Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.A közleményben megjegyezték: az egyéni vállalkozóknak továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást, aminek elkészítését nagyban megkönnyíti a NAV által összeállított adóbevallási tervezet.

    
A tervezetek március 15-étől elérhetőek a NAV honlapjáról, illetve a kormányzati portálról, a magyarorszag.hu-ról egyaránt - jegyezték meg. A webes kitöltő felületen a tervezet megtekintése, a nem kifizetőtől, munkáltatótól származó jövedelmi adatok, valamint a vállalkozói tevékenységgel összefüggő adatok kiegészítése, majd mentése után lehetőség van a bevallás elektronikus beküldésére - fűzték hozzá.
   

Felhívták rá a figyelmet, hogy az szja-törvény szerint adózó egyéni vállalkozóknak a beküldést mindenképpen meg kell tenniük ahhoz, hogy a NAV által készített tervezetből érvényes bevallás legyen. A NAV közölte, az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje megváltozott, idéntől mindenkire egységesen május 20-a az irányadó.
   

A kata- vagy eva-törvény szerint adózó vállalkozók számára továbbra is február 25-e a nyilatkozat, illetve a bevallás határideje. Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com