NAV: nem minden nyári munka turisztikai idénymunka

Akik turisztikai idénymunkásként jelentették be alkalmazottjaikat, sok esetben hibáztak, a kedvezőbb adózáshoz ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályain túl további két feltételnek is meg kell felelni, így például a strandbüfében, a fagylaltozóban dolgozókat nem lehet turisztikai idénymunkásként bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint február 1-jétől a közteher napi összege alkalmi munkánál 4400 forint, a turisztikai idénymunkánál 2200 forint. A munkáltatónak tehát nem mindegy, melyiket fizeti. A lehetőség csábító, azonban két követelményre figyelni kell: turisztikai idénymunkást csak kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet végző munkáltató, és kizárólag idényjellegű munkára foglalkoztathat.

Kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatásnak a jogszabályok szerint csak az idegenvezetői, a szálláshely-szolgáltatási, a tartós szálláshasználati szolgáltatási, a lovas szolgáltatói és az utazásszervezői, utazásközvetítői tevékenység minősül - sorolták, hozzátéve, hogy a munka pedig akkor szezonális jellegű, ha a szolgáltatás természete miatt, a munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához kötődik.

Kifejtették, hogy a nyári szezonban például kizárólag büfét, vízibicikli-kölcsönzőt vagy fagylaltozót üzemeltetőknél a második feltétel, az idényjelleg egyértelműen teljesül, de a tevékenységhez kapcsolódó első kritérium nem, ezért ők az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján turisztikai idénymunkást nem vehetnek fel, a dolgozóikat alkalmi munkavállalóként vagy az általános szabályok szerinti, határozott idejű munkaviszonyban foglalkoztathatják.

Az egész évben üzemelő szállodáknál, ahol a tevékenységhez kapcsolódó kritérium egyértelműen teljesül, az idényjelleg az összes körülmény vizsgálata alapján dönthető el - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com