NAV: sokan nem hagyják az utolsó pillanatra a személyi jövedelemadó bevallását

A bevallási határidő előtt bő egy héttel már csaknem 2,8 milliószor léptek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA felületére az ügyfelek, hogy megnézzék személyi jövedelemadó bevallási tervezetüket, közülük 700 ezren változtatás nélkül, több mint 286 ezren némi módosítással jóvá is hagyták a dokumentumot.Az adóhatóság keddi közleményében emlékeztetett, hogy a NAV által készített, személyre szabott dokumentum pillanatok alatt elérhető a hivatal weboldaláról is azonosítás (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány vagy telefonos azonosítás) után. A többségnek nincs dolga a tervezettel, mert a NAV minden jövedelmi adatot megkapott a munkáltatóktól.

   
Több mint 530 ezren a közelmúltban kapták kézhez postán a tervezetet, amelyet csak azoknak kell korrigálni, akik abban eltérést találnak saját nyilvántartásukhoz képest. A több mint ötmillió adózó közül azoknak kell mindenképpen kiegészíteniük az szja-bevallási tervezetet, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV-nál nincs adat. Ilyen az őstermelői jövedelem, vagy például a lakáskiadásból, lakáseladásból származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak.
   

A bevallási határidő május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy az elektronikus megoldás helyett akár papíralapon küldje be bevallását, és rendelkezzen adója 1+1 százalékáról. Ha bárkinek kérdése lenne a tervezetekkel kapcsolatban, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető a NAV Infóvonalán, az ingyenesen hívható 1819-es telefonszámon - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com