Nébih: az olaszsáskák a nyáron jelentős károkat okoztak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben

Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.Idén július második felében először Bács-Kiskun vármegye déli részén, Balotaszállás határában, majd augusztus elején, a Csongrád-Csanád vármegyei termelők jelezték a hatóságnak a sáskák okozta nagymértékű károsítást. Példaként említették, hogy a rovarok többek között egy üllési, 2,5 hektáros termőre forduló homoktövis ültetvény érőfélben lévő termését károsították meg 100 százalékban, amit a kormányhivatal helyszíni szemléje is megerősített.


Emellett több gazdálkodó is arról számolt be, hogy a sáskák a burgonya, a karfiol, a kukorica és a lucerna kultúrákat ugyancsak teljesen elpusztítottak.
A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges és Öttömös térségében szintén sáskák által okozott károkról számoltak be a termelők. A rovarok az előbbi településen a betakarítás alatt álló sárgarépa táblán, utóbbinál a tökfélékben tettek kárt. Pusztamérgesen egy spárgaállomány lombozatát is teljesen lerágták, kizárólag a növény vastag szárait hagyták meg.


A Nébih a honlapján arra is kitért, hogy a sáskafajok jellemző élőhelyei a rétek, legelők, árokpartok és útszélek. A szárazabb területeket kedvelő, Magyarországon is honos számos sáskafaj populációja (például az olaszsáska, rövidnyakú sáska, kékszárnyú sáska és a homoki olaszsáska) ezeken az élőhelyeken marad fenn. Amíg a populációjuk mérete nem ér el egy bizonyos szintet, addig ezen az élőhelyeken táplálkoznak, és itt rakják le a talajba tojásaikat.


Amint a füves területeken elfogy a táplálék, akkor vonulnak a közeli, táplálkozásra alkalmas növényzettel borított részekre. Magyarországon a sáskák jelentős elszaporodása legutóbb 1993-ban okozott problémát, akkor a marokkói sáska és egyéb sáskafajok a Duna-Tisza közén, Pest vármegye déli és Bács-Kiskun vármegye északi részén, valamint a Hortobágyon jelentek meg tömegesen - olvasható a Nébih közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com