Netrisk: átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca

Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, április végén érvénybe lépő jogszabály miatt: az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására - közölte a Netrisk.hu pénteken az MTI-vel.A közleményben emlékeztettek, hogy az új rendelet április 30-tól többek között maximalizálja a vagyonbiztosítási szerződéseknél a biztosításközvetítőnek kifizetett jutalékot, ami nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20 százalékát. Az új rendelet kimondja azt is, hogy azoknál a jelzálog-, ezen belül lakáshiteleknél, amelyek mellé kötelező lakásbiztosítást kötni, a bankoknak és hitelközvetítőknek meg kell mutatniuk elektronikus felületen, hogy milyen fogyasztóbarát lakásbiztosítások közül lehet válogatni az adott ingatlanra vonatkozóan.
    

Ez a megoldás pedig a fogyasztóbarát lakásbiztosításoknál hozhat az eddiginél élénkebb versenyt. A fogyasztóbarát termékekkel rendelkező ügyfelek esetében egyébként nem újdonság a több felmondási lehetőség, ott az évforduló után naptári negyedévente is felmondhatják a szerződését - tették hozzá. A közleményben idézték Besnyő Mártont, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki úgy fogalmazott: az ügyfelek számára szintén fontos változás, hogy 2024-től a már megkötött lakásbiztosításokat nemcsak a biztosítási évforduló előtt van lehetőségük költségek nélkül felmondani, hanem ezt minden év márciusában is megtehetik.


Erről a lehetőségről pedig a biztosítóknak február 15-ig tájékoztatást kell adniuk. Azaz egy plusz alkalmat kaptak a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra, így akár egy kedvezőbb vagy szélesebb körű ajánlat kiválasztására. Hozzátették, hogy a piacon elérhető ajánlatokat összehasonlítva elképzelhető, hogy a meglévőnél olcsóbban találhat valaki hasonló feltételeket nyújtó lakásbiztosításra, vagy esetleg azonos áron komolyabb szolgáltatási palettát nyújtó konstrukcióra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com