Netrisk: egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek száma tavaly a megelőző évihez képest, kockázatosabbá váltak a villanyrollerek, és a trendet a mikromobilitási eszközök idei kötelező felelősségbiztosítási díjai is tükrözik - közölte a Netrisk hétfőn az MTI-vel.A biztosításközvetítő tájékoztatása szerint továbbra sincs pontos statisztika, nyilvántartás a motoros rollerek számáról Magyarországon, de az elmúlt időszakban megjelent becslések alapján 100 ezret meghaladó állományról lehet szó.

A rollerekhez köthető balesetekről azonban vannak hivatalos adatok. Összesen 635 személyi sérüléses balesetet okoztak a motoros rolleresek tavaly, ami 73 százalékos emelkedés a tavalyelőtti 367 esethez képest.

Emellett a személyszállító járművekkel - például autóval, motorral, kerékpárral és elektromos rollerrel - okozott személyi sérüléses balesetek több mint 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, szemben az egy évvel korábbi 2,9 százalékkal. A Netrisknél az idén eddig az ilyen eszközökre megkötött kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forintot tett ki, míg a múlt év egészében 6600 forint volt ugyanez, vagyis az átlagdíj 27 százalékkal nőtt.

A közleményben Besnyő Márton, a Netrisk csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy jelentős az alulbiztosítottság az érintett mikromobilitási eszközök esetében.

A szabályozás szerint azokra az eszközökre kell kötelező biztosítást kötni, amelyek tömege meghaladja a 25 kilót és a gyártó által tervezett sebesség 14 kilométer per óránál magasabb, valamint azokra, amelyeknél a tömegüktől függetlenül a 25 kilométer per órát meghaladja a gyártó által megadott sebesség.

Bár a 100 ezer feletti becsült állományon belül vannak olyan járművek, amelyekre nem kell kötelező biztosítást kötni, de feltehetően nagyon sok olyan roller van, amelyekre az előírás ellenére még nem kötöttek biztosítást. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének becslése szerint tízből hét-nyolc rollernek nincs biztosítása, pedig kötelező lenne - idézte fel a Netrisk.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

http://ujhazak.com