Netrisk: majdnem 12 ezer forint az utasbiztosítások átlagdíja

Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is - ismertette felmérésének eredmányeit szerdán a Netrisk online biztosításközvetítő.A tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt pedig az akár 10-20 órás járatkésések miatt még nagyobb szerepet kapnak a jól megválasztott utasbiztosítások. A kártérítéshez azonban fontos, hogy a biztosítás az indulástól egészen a hazaérkezésig tartson, és az sem mindegy, hány órás késés esetén térít az adott társaság - figyelmeztet a közlemény.
   

Idén júniusban közel 28 ezer utasbiztosítást kötöttek a Netrisknél, ami 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Míg az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt júniusban, ez lényegében megegyezik a tavaly júniusi 11 900 forinttal, ugyanakkor magasabb a májusi 8900 forintnál - közölte a társaság. Az előző hónaphoz mért emelkedés azzal magyarázható, hogy júniusban hosszabb utazásokra kötöttek biztosítást az érintettek, mint májusban.


Olaszország és Horvátország a legnépszerűbb célpont az utasbiztosítással nyaralók körében, előbbi 18, utóbbi 14 százalékos részesedéssel rendelkezett a júniusban megkötött szerződések között. A harmadik Németország volt 13 százalékkal, szemben az egy évvel korábbi 5 százalékos aránnyal. A növekedés a németországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal magyarázható - ismertette az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
    

Az utasbiztosítást kötők 41 százaléka tengerparti nyaralásra, míg 27 százalékuk városlátogatásra utazott külföldre a Netrisk adatai szerint. Tavaly júniushoz hasonlóan átlagosan 7 napra szóltak a biztosítások. A tavalyi 43 százalékról 38 százalékra csökkent az autós nyaralások részesedése, a repülősőké pedig 43 százalékról 48 százalékra emelkedett. A tengerparti nyaralások több mint felére, 56 százalékára repülővel mennek az utasok, míg a városlátogatások esetében az arány már 62 százalékos - ismertette a Netrisk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com