NGM: 3 új pályázat jelent meg helyi fejlesztésekre

Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amelyekkel együtt eddig összesen 234 milliárd forint értékben 14 pályázati felhívás jelent meg a programban - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.nemzetgazdasagi-miniszterium_20130715173219_47A tájékoztatás szerint valamennyi pályázati felhívás a megyék, megyei jogú városok saját fejlesztési elképzeléseit támogatja a legfontosabb szempontokat szem előtt tartva: a munkahelyteremtést, a helyi gazdaság élénkítését és erősítését.

Rákossy Balázs közlése szerint a pénteken megjelent 3 pályázati felhívás is az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat saját terveik megvalósításához. A helyi önkormányzatok számára jó hír, hogy a nem jövedelemtermelő fejlesztések esetében nem kell önrészt fizetni, 100 százalékos a támogatás, illetve a pályázatok elkészítéséhez segítséget kérhetnek a megyei önkormányzattól is - hangsúlyozta az államtitkár.

A Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás fő célja a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése. A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését és a 3-6 éves gyerekek óvodai elhelyezését támogató felhívás keretösszege 15,5 milliárd forint.

A támogatási kérelmeket 2016. február 29-től augusztus 30-ig nyújthatják be a kevésbé fejlett régiók megyei jogú városai. A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívás az intézményes fejlesztéseken túlmenően (bölcsőde, mini bölcsőde, óvoda-bölcsőde mint többcélú intézmény) támogatja a rugalmasabb és egyszerűbb működési feltételekkel létrehozható bölcsődei ellátási formákat.

Ide tartozik a családi bölcsőde is, annak érdekében, hogy a helyi igényeken alapuló leghatékonyabb megoldást lehessen kialakítani az adott térségben, illetve a településen. A felhívás keretösszege 37,6 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 21-től szeptember 21-ig lehetséges a kevésbé fejlett régiók megyéinek települései számára.

A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című felhívás 7,7 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok. A felhívás szorosan kapcsolódik a leromlott városi területek rehabilitációja című TOP-felhíváshoz.

Kizárólag olyan konzorciumok nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek vezetője városi jogállású helyi önkormányzat vagy a megyei önkormányzat. A megyei jogú városok önkormányzatai a hasonló szakmai tartalmú, TOP-felhívásra pályázhatnak. A benyújtás 2016. február 12-től 2016. március 31-ig lehetséges, azonban egyes megyék esetében el lehet ettől térni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com