NGM: a kormány folytatja az indokolatlan áremelések elleni küzdelmet

A kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelések ellen. Az árréscsökkentés továbbra is védi a családokat és a nyugdíjasokat, az érintett élelmiszerek 20,3 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a drogériai termékek ára 26,1 százalékkal lett kedvezőbb - emelte ki a fogyasztói árak júliusi adataihoz fűzött pénteki kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Közölték: a kormány itt nem állt meg, önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július 1-től pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával.

Ősszel a nyugdíjasok külön segítséget is kapnak 30 ezer forint értékű élelmiszer- utalvány formájában - sorolta a minisztérium.

Az NGM idézte a Központi Statisztikai Hivatal KSH) friss adatait, amelyek szerint 2025 júliusában az infláció mértéke az előző év azonos időszakához képest 4,3 százalék, míg az előző hónaphoz képest 0,4 százalék volt. Az élelmiszerinfláció mértéke éves alapon 5,9 százalékot tett ki - ez a hidegélelmiszerek esetében, azaz a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva - 4,6 százalék, az előző hónaphoz képest pedig 0,3 százalék volt.

Az élelmiszerinfláció növekedése elsősorban a szezonális élelmiszerek, így a friss gyümölcsök és zöldségek áremeléséhez köthető, amelyet a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta kínálati zavarok idéztek elő, emelte ki az NGM, és hozzáfűzte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi az árréscsökkentéssel érintett szereplők esetében a keresztárazási folyamatokat és szükség esetén fellép a szabálysértőkkel szemben.

Emlékeztettek: a kormány a magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében árréscsökkentést vezetett be, majd azt kiterjesztette a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási cikkekre is, ami gyors és érdemi árcsökkenést eredményezett. A lépés jelentős segítséget nyújt a magyar lakosság számára, a drogériákban átlagosan 26,1 százalékkal, az élelmiszerüzletekben 20,3 százalékkal lettek olcsóbbak a termékek.

"A szabályokat pedig be is tartatjuk: eddig közel 2 ezer hatósági ellenőrzés került végrehajtásra az élelmiszerüzletekben és drogériákban, amelyek során vizsgálták, hogy az üzletek betartják-e az árréscsökkentést" - fogalmaztak.

A kormány azonban itt nem állt meg, önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is, ehhez július 1-től a gyógyszeripari szereplők is csatlakoztak - hangsúlyozta az NGM.

Kiemelték, hogy az árréscsökkentés és az önkéntes árkorlátozások mellé a nyugdíjasok külön segítséget is kapnak. A kormány a nyugdíjasszervezetek kérését figyelembe véve egy 30 ezer forint értékű élelmiszerutalvány kézbesítése mellett döntött. A kormány célja, hogy az árréscsökkentés mellett közvetlen támogatást nyújtson a szépkorúak számára. Az intézkedés 2-2,5 millió nyugdíjasnak nyújt érdemi anyagi segítséget, hozzájárulva ezzel a fogyasztás további bővüléséhez is - közölte az NGM.

Megerősítették: a kormány folyamatosan nyomon követi az árak alakulását és szükség estén kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében. A bevezetett árcsökkentő intézkedések érdemben hozzájárulnak a lakossági fogyasztás dinamikus bővüléséhez és a magyar családok mindennapi kiadásainak csökkentéséhez. A kormány célja, hogy az árak letörésén és a fogyasztás bővülésén keresztül a gazdasági növekedés is újabb lendületet vegyen - derül ki az NGM közleményéből.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com