NGM: a kormány számára a magyar családok az elsők, folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben - emelte ki keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Emlékeztettek: az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20 százalékos, a pipereáruknál pedig közel 26 százalékos átlagos árcsökkenés tapasztalható.

A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is.

Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával - sorolta az NGM.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézte a közlemény, amelyek alapján 2025 júniusában az előző év azonos időszakához képest az infláció 4,6 százalék, míg az előző hónaphoz képest 0,1százalék volt. Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt, míg a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva éves összevetésben 4,9 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest pedig kismértékű csökkenést mutat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes jelzésével összhangban az élelmiszerinfláció növekedése elsősorban a szezonális élelmiszerek, így a friss gyümölcsök és zöldségek áremeléséhez köthető, amelyet a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta kínálati zavarok idéztek elő. A gyümölcsök drágulása nem magyar sajátosság, tavasszal Európa szerte megugrottak a gyümölcsárak - hangsúlyozta a minisztérium.

A magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében a kormány március 17-én 30 alapvető élelmiszerkategóriára árréscsökkentést vezetett be. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett élelmiszerek ára átlagosan közel 20 százalékkal csökkent. Ezt követően az intézkedést május 19-én kiterjesztette további 30 termékkategóriára, a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási cikkekre, mely termékek ára jelentősen mintegy 26 százalékkal csökkent - jegyezte meg az NGM.

A kormány minden olyan szektorban határozottan fellép a magyar lakosság védelme érdekében, ahol indokolatlan és túlzó áremelések tapasztalhatók. A kormány az áremelések letörése érdekében sikeres tárgyalásokat folytatott a pénzintézetekkel, a biztosító társaságokkal és a telekommunikációs cégekkel, a szolgáltatói és számlavezetési díjak befagyasztásáról.

A gyógyszerszektor szereplőivel folytatott tárgyalások is eredményesen zárultak: a gyógyszergyártók, a nagykereskedők és a patikák is vállalták, hogy 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény esetében július 1-től önkéntes ár- illetve árrés korlátozást vezetnek be. A szereplők vállalták, hogy az érintett gyógyszerek árát önkéntesen a 2024. december 31-i szintre csökkentik vissza és azt 2026 június végéig alkalmazzák - erősítette meg a minisztérium.

A kormány a nyugdíjasokat különböző, célzott intézkedésekkel támogatja: egy 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány formájában 2-2,5 millió nyugdíjas számára nyújt érdemi közvetlen támogatást, amellyel a fogyasztás további bővüléséhez is hozzájárul - tették hozzá.

A kormány folyamatosan nyomon követi az árak alakulását és szükség estén kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében - ígérte az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com