NIF: 200 kilométer gyorsforgalmi út közbeszerzése van folyamatban

Jelenleg mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi útépítés kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás van folyamatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél, így többek között az M0-M4-es Üllő-Cegléd, az M2-es Budapest-Vác, az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki (országhatár), az M44-es Tiszakürt-Kondoros gyorsforgalmi út, vagy a 21-es főút Nógrád megyei szakaszaira vonatkozóan - közölte Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.Kiemelte: a tavaly novembertől hatályos új közbeszerzési törvény értelmében már nem lehet az ár a döntő szempont az ajánlatok elbírálásnál. Az uniós irányelv előírása értelmében kötelező a környezetvédelmi szempont értékelése, így új értékelési szempontként megjelent a környezetterhelési érték a pályázati kiírásokban.

Loppert Dániel kiemelte: ennek értelmében az ajánlott ár csak 50 százalékban számít az ajánlatok pontozásánál, három további szempont teszi ki az értékelés többi részét. Ismertetése szerint a szakemberek többlet szakmai tapasztalata 25 százalékban, a környezetterhelési érték 20 százalékban, további 5 százalékban pedig a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatása jelenik meg az értékelési szempontok között.

Elmondta, hogy a környezetterhelési értékhez az összesített szén-monoxid-kibocsátási értéket veszik figyelembe. Az összesített érték kiszámításához szükséges a szállító eszközök CO határértékének, az aszfaltot előállító aszfaltkeverő telepnek a kivitelezés helyétől számított távolságának és a szállított aszfalt mennyiségének ismerete.

Tekintettel az Európai Bizottság aszfaltkeverőtelep-előírással kapcsolatos álláspontjára, a közbeszerzési eljárásokban a szükséges engedélyekkel rendelkező keverőtelepet a szerződéskötésnél kell csak a nyertesnek igazolnia.

Közölte: jelenleg 85 kilométer gyorsforgalmi úton folynak kivitelezési munkálatok, a 33,4 kilométer hosszú M86-os Hegyfalu és Csorna közötti szakaszt az autósok október végén már birtokba vehetik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com