NKFH: 229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).A hatóság csütörtöki közleménye szerint a biztonságos otthonok érdekében minden évben vizsgálja az építési termékek forgalmazását. A piacfelügyeleti ellenőrzések célja nem csupán a forgalmazáshoz szükséges dokumentumok megkövetelése, hanem a teljesítménynyilatkozatok és a CE jelölések jogszerűségének, megalapozottságának vizsgálata is.

2025-ben a zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok vizsgálatára került sor.

Ennek keretében az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok 101 hatósági ellenőrzést végeztek áruházláncokban, kiskereskedelmi és nagykereskedelmi egységekben, valamint a gyártóknál.

A 101 ellenőrzésből 37 esetben, az ellenőrzések 37 százalékában állapítottak meg hiányosságokat. A hatósági ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik termék esetében intézkedést igénylő jogsértést állapítottak meg. A feltárt hiányosságok megszüntetésére a kormányhivatalok minden esetben megteszik a szükséges intézkedéseket - tették hozzá.

Az építési termékek forgalmazásának legfontosabb dokumentuma a magyar nyelvű teljesítménynyilatkozat. A teljesítménynyilatkozat tartalmazza azokat az alapvető jellemzőket és azok értékeit, melyek a tervezés, a kivitelezés, valamint a terveknek megfelelő építési termék kiválasztása során szükségesek ahhoz, hogy megfelelő, biztonságos épületek, építmények kerüljenek felépítésre.

Amennyiben egy termék rendelkezik megalapozott teljesítménynyilatkozattal, akkor azt a gyártó - harmonizált műszaki előírás szerint gyártott építőanyagok esetében - a CE jelölés terméken történő elhelyezésével is igazolja. Ezek mellett magyar nyelvű használati utasítást és biztonsági tájékoztatót is rendelkezésre kell bocsátani a fogyasztók számára - magyarázták a közleményben.

A CE jelölés feltüntetésének jogszerűségével kapcsolatos hiányosság a vizsgált termékfajták 12 százalékánál merült fel. Az ellenőrzött termékek 6 százalékánál a teljesítménynyilatkozatok nem álltak rendelkezésre. A bemutatott teljesítménynyilatkozatok 16 százalékánál azok tartalmával, 3 százalékánál pedig azok megalapozottságával kapcsolatban merült fel jogsértés.

A közleményben kiemelték, hogy építési terméket vásárolni nagy felelősség, hiszen abból épületek, épületszerkezetek készülnek. Egy építkezés vagy felújítás a fogyasztók számára hosszú távra szóló jelentős beruházás, melynek elvárt minősége és ezzel párhuzamosan az épületek biztonsága csak megfelelő építőanyagokkal biztosítható.

Ennek megvalósulásában nagy szerepe lehet a tudatos fogyasztói magatartásnak is, ezért az NKFH felhívja a figyelmet arra, hogy csak olyan építési terméket vásároljanak a fogyasztók, amely rendelkezik magyar nyelvű teljesítménynyilatkozattal, valamint magyar nyelvű használati utasítással és biztonsági tájékoztatóval, továbbá a harmonizált műszaki előírás szerint gyártott terméken a gyártó elhelyezte a CE jelölést.

A már lefolytatott vizsgálatok tapasztalataira és az építési termékek piacán megjelenő új termékekre tekintettel a piacfelügyeleti hatóság folyamatos jelenléte továbbra is indokolt ezen a területen, ezért az építőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzése 2026-ban még nagyobb hangsúlyt fog kapni - ígérte az NKFH.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com