Nőtt a CIG Pannónia bevétele, csökkent az adózott eredménye az első negyedévben

A CIG Pannónia csoport 8,96 milliárd forint bevételt ért el az első három hónapban a tavalyi első negyedévi 5,91 milliárd forint után, az adózott eredmény 508 millió forint volt, 107 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.A biztosítási díjbevétel 6,27 milliárd forint volt január-márciusban, 19 millió forinttal haladta meg a tavalyi első negyedévit.

A nem-életbiztosítási üzletág 10 százalékkal növelte díjbevételét az előző év azonos időszakához képest, az életbiztosítási szegmens tavalyi első negyedéves díjbevételének 94 százalékát érte el.

    
Az életbiztosítási üzletágban az új szerzés 1,18 milliárd forint volt, 55 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedéves új szerzés mértékét. A befektetések bevétele 3,59 milliárd forint volt a tavalyi első negyedévi 187 millió forint után. A jelentés szerint az adózott eredmény csökkenéséből 71 millió forintot magyaráz a részvényopciós programból származó kötelezettségek átértékelési különbözete a CIGPANNONIA részvény árfolyammozgásainak következtében, 15 millió forint a Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. indulását követő első negyedéves veszteség, ezen kívül az idei első negyedévben az MKB-Pannónia Alapkezelőből a csoportra jutó nyereség 17 millió forinttal kevesebb lett, mint tavalyi év azonos időszakában.
   

A tavaly novemberben alapított leányvállalat, a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. (PPK) - amelyben a csoport részesedése 95 százalék -, függő ügynökként kezdte meg a biztosítási- és pénzügyi közvetítési tevékenységét az év elején. A közvetítő cég jelenleg 162 regisztrált biztosítási tanácsadóval rendelkezik, az első negyedévben 49 millió forint állománydíjú biztosítást értékesített és áprilisban a hitelközvetítői tevékenységét is megkezdte - emelték ki a jelentésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com