Nyitrai: az új bortörvény és a borpromóciós program segíti a szőlő- és bortermelőket, növeli a hazai bor népszerűségét

Magyarországon mintegy 30 ezer szőlész, valamint borász tevékenykedik, akik a jövőben is számíthatnak Magyarország kormányának együttműködésére és segítségére. Minőségi előrelépést jelent az ágazat számára az új borpiaci szabályozás, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az adminisztrációs terhek csökkentését - közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos szerdán az MTI-vel, miután a szőlészek-, borászok-, valamint a hazai borpiac helyzetéről egyeztetett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) székházában Légli Ottó elnökkel. A közlemény szerint a miniszterelnöki biztos kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben számos intézkedéssel segítették a szőlészek és borászok munkáját, amellyel a magyar bor versenyképessége egyaránt javult idehaza és világszerte.

Közel 75 milliárd forint támogatást biztosítottak a hazai szőlőültetvények modernizálására, valamint mintegy 30 milliárd forint értékben támogatták a borászatok technológiai beruházásait - jelezte.
   

Az elektronikus ügyintézés lehetősége 2023 első felében nyílhat meg, kötelezővé viszont csak később válik, és csak a nagyobb ültetvényeket használó, nagyobb piaci szereplők számára. A miniszterelnöki biztos kezdeményezte, hogy az idén 25. évfordulóját ünneplő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Magyarország Kormányával együttműködve egyeztessen az ágazat szereplőivel és közösen vitassák meg a jövőbeni szakmai kihívásokra adandó válaszokat - írták.
    

A közlemény szerint Légli Ottó azt mondta, hogy több borvidéken is a korábban szüretelt fajtákat és a fiatal ültetvényeket viselte meg jobban az idei aszály. Az augusztus közepén, szeptember hónapban érkező csapadékra jól reagált a szőlő, így a mennyiségi visszaesés a vártnál kisebb lett mind Magyarországon, mind pedig az európai bortermelő országokban.
    

A HNT becslése szerint 2,6-2,9 millió hektoliter bortermeléssel számolhatunk 2022-ben. A tavalyinál visszafogottabb termésmennyiség alapvetően kimagasló minőséggel párosul: a rendszerváltást követően és különösen az uniós csatlakozással megnyíló vidékfejlesztési és nemzeti boríték támogatásoknak köszönhetően a magyar borászatok olyan technológiai fejlesztéseket valósítottak meg, melyek a több évszázados termelési tapasztalattal és kiemelkedő szakmai tudással az olyan nehezebb évjáratokban is, mint amilyen a 2022-es, kiváló minőségű magyar borok kerülhetnek a magyar és nemzetközi fogyasztók asztalára - áll a közleményben.
    

Úgy folytatták, hogy ugyanakkor a háborús gazdasági környezetben robbanásszerűen megemelkedő költségek drasztikusan növelték a magyar szőlőtermelők, a családi birtokok és a felvásárló üzemek termelési költségeit. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a kereskedelmi láncok több esetben egyoldalúan növelték árrésüket. Ezáltal a fogyasztók a borárak növekedését tapasztalják, holott abból a magyar termelők nem részesültek - írták.
    

Annak érdekében, hogy a hazai és a nemzetközi piacokon nagyobb szerepet kapjon a magyar bor, komplex borpromóciós programot tervez indítani jövőre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. A mintegy 2,6 milliárd forintból megvalósuló kampány célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a hazai borkultúrát, illetve növelje a magyar borok népszerűségét a külföldi piacokon.
    

"Az ezeregyszáz éves magyar szőlész-borász történelem példái azt mutatják, hogy az ágazat béke időszakában és intelligens piaci szabályozási viszonyok között tud csak fejlődni és folytatni minőségi megújulását" - fogalmaztak. A közlemény szerint mindketten egyetértettek abban, hogy a magyar szőlőtermelők és borászatok elemi érdeke a béke. Fontosnak látják a kormányzat és a szakmaközi szervezet közötti együttműködést és a közös fellépést európai uniós szinten egyaránt. Örvendetesnek tartják, hogy az idei aszály ellenére kiemelkedően jó borminőség várható - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com