Nyitrai Zsolt: a szőlészek és borászok számíthatnak a kormányra

A szőlészek és borászok a jövőben is számíthatnak a kormányra, az elmúlt évek támogatásai után most újabb lépést tesznek a magyar borászok és magyar borok jövőjéért, új lendületet szeretnének adni a nemzeti bormarketingnek - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, miután egyeztetett Rókusfalvy Pál kormánybiztossal a szőlészek, borászok, a hazai borpiac helyzetéről.A kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos és a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményében Nyitrai Zsolt kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben számos intézkedéssel segítették a szőlészek és borászok munkáját, amellyel a magyar bor versenyképessége egyaránt javult idehaza és világszerte.
    

Ismertette, hogy mintegy 75 milliárd forint támogatást biztosítottak a hazai szőlőültetvények modernizálására, valamint mintegy 30 milliárd forint értékben támogatták a borászatok technológiai beruházásait. Minőségi előrelépést jelent az ágazat számára az új borpiaci szabályozás, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az adminisztrációs terhek csökkentését. Az elektronikus ügyintézés lehetősége 2023 első negyedévében nyílhat meg, kötelezővé viszont csak később, várhatóan jövő augusztustól válik, és csak a nagyobb ültetvényeket használó, nagyobb piaci szereplők számára - emelte ki Nyitrai Zsolt.
    

Rókusfalvy Pál újonnan kinevezett kormánybiztos a közleményben hangsúlyozta, a kormány felismerte a borágazat fontosságát, és bízik abban, hogy az új stratégia megalkotásával és annak megvalósításával, a fiatal borászgeneráció "helyzetbehozásával" jelentősen előmozdítható lesz a magyar bor nemzetközi pozíciója, és látványos eredményeket érhetnek el.
    

A tájékoztatás szerint mindketten egyetértettek abban, hogy az elmúlt évek koronavírus-járványa megnehezítette a szőlészek, borászok életét, valamint a szomszédban zajló háború, a történelmi aszály sem kíméli az ágazat szereplőit, így kiemelt jelentősége van az átgondolt stratégiának és a területek közötti együttműködésnek.
    

Fontos célként jelölték meg a magyar bor világpiaci értékének növelését, de elengedhetetlennek tartják a fejlődéshez a kutatásokat, felméréseket, a nemzetközi ismeretek átültetését a hazai gyakorlatba. Mindezek mellett az egyik legfontosabb és a bormarketing szempontjából a legelőrébb mutató a fiatal generáció bevonása a közös munkába - írják a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com