Orbán Viktor: hitelből nem lehet béreket emelni

A kormány nyitott a béremelések ügyében, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután - konzultációsorozata keretében - Gaskó Istvánnal, a Liga elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyalt a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről.

A kormányfő, a Fidesz elnöke elmondta: a találkozón egyetértettek az érdek-képviseleti vezetőkkel abban, hogy még az idén szükség van béremelésre az egészségügyben, továbbá abban is, hogy gyakorlatorientált szakképzést kell kialakítani, végre kell hajtani a munkahelyvédelmi akciótervet, meg kell őrizni a nyugdíjak értékállóságát, figyelni kell a jövedelmi viszonyok alakulását, és ha szükséges, be kell avatkozni, valamint helyes döntés volt befagyasztani a rezsiköltségeket. Egyeztek az álláspontok abban a kérdésben is, hogy be kell vonni a közteherviselésbe "a külföldön lappangó számlákat" - tette hozzá.


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


A Gaskó Istvánnal és Palkovics Imrével közös parlamenti tájékoztatón - akiket a miniszterelnök "régi, rendszerváltáskori harcostársaknak" nevezett, hozzátéve, hogy szerinte egész Európa egy gazdasági rendszerváltás küszöbén van - Orbán Viktor hangsúlyozta: a kabinet és a szakszervezetek között nézetazonosság van abban, hogy a jövő Magyarországában munkaalapú gazdaságnak kell kiépülnie, és növelni kell a gazdasági teljesítőképességet.
A kormányfő elismerte, hogy az elmúlt két évben voltak véleménykülönbségek a kabinet és a szakszervezetek között, de köszönetet mondott az érdekképviseletek vezetőinek azért, hogy a politikai-gazdasági egyet nem értés "civilizált területéről sohasem csúsztak át a politikai lázítás területére". Ezért az elmúlt két év eredményében benne van a szakszervezetek teljesítménye is - jelentette ki.
A felmerült kérdések közül kitért a sztrájktörvényre, amellyel kapcsolatban elmondta, munkabeszüntetés idején is garantálni kell a nem sztrájkolók jogait, ezért a minimális szolgáltatásokról minden munkabeszüntetés előtt meg kell állapodni, ennek hiányban pedig a bíróságra kell bízni ezt a vitát.

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásain találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat, kedden pedig a Fidelitas vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.
A kéthetes konzultációsorozat zárásaként csütörtökön Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének meghívására a VOSZ kibővített elnökségi ülésére látogat Orbán Viktor. A megbeszélés fő témája a kormány és a VOSZ megállapodásának félidős értékelés lesz a vállalkozók kezdeményezéseinek, javaslatainak tükrében.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com