Paksi erőmű - Egy éven belül döntést remél Brüsszeltől a kormánybiztos

Aszódi Attila kormánybiztos reményei szerint az Európai Bizottság egy éven belül döntést hoz arról, hogy a paksi atomerőmű tervezett bővítése összhangban áll-e az állami támogatásokról szóló EU-szabályokkal.

paksi atomerőműAz atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos egy szerdán Budapesten tartott szakmai konferencián elmondta: a magyar kormány határozottan hisz abban, hogy a projekt nem részesül állami támogatásban, és most várja Brüsszel véleményét.

Amennyiben az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy az atomerőmű-bővítési projekt állami támogatást kap, akkor Magyarország még mindig bebizonyíthatja, hogy a beruházás más szemszögekből nézve összeegyeztethető az uniós szabályokkal, miként azt a brit kormány tette a nyugat-angliai Hinkley Pointban épülő új atomerőmű esetében - mondta a kormánybiztos a Reuters hírügynökség beszámolója szerint.

"Úgy készítjük elő a szerződést, hogy ha az Európai Bizottság elutasítja a projektet, Magyarország ki tud lépni" belőle - jelentette ki Aszódi Attila arra a kérdésre válaszolva, hogy készült-e bármilyen forgatókönyv a beruházást esetleg elutasító brüsszeli döntésre.

A konferencia előtt a Reutersnak adott nyilatkozatában a kormánybiztos elmondta: a magyar álláspont szerint a megtérülési ráta elég magas ahhoz, hogy az azt mutassa, a paksi beruházás nem kap állami támogatást. Hozzátette: az Európai Bizottság piaci befektetői tesztet kíván elvégezni, hogy kiderítse, ugyanazon feltételek mellett egy magánbefektető elméletileg beruházna-e a projektbe. Ennek a tesztnek a kimeneteléről nem kívánt állást foglalni.

Aszódi Attila jelezte: Magyarország és az Európai Bizottság között tárgyalások folynak arról is, hogy a paksi bővítési projekt esetében a magyar kormány eleget tett-e a bizottság tájékoztatásáról szóló szabályoknak, illetve a tervezett üzemanyag-szállítási szerződés megfelel-e az uniós szabályoknak.

Magyarország és Oroszország januárban kötött államközi megállapodást, amelynek keretében két új atomerőműblokk építése előkészítés alatt áll.

Aszódi Attila megismételte, hogy a magyar és az orosz fél véglegesíti a három megvalósítási szerződést, amelyet idén vagy jövőre aláírnak. Az egyik az erőmű tervezésére és építésére vonatkozó feltételeket, a másik a jövőbeni működtetés és karbantartás feltételeit rögzíti, a harmadik pedig az üzemanyag-ellátás és a kiégett üzemanyag kezelésének feladatait fogja meghatározni.

A kormánybiztos kijelentette, hogy a terepfeltárás az év végén, bizonyos műszaki munkálatok pedig jövőre indulhatnak el. Hozzátette: az igazi helyszíni munka nagy valószínűséggel 2018-ban kezdődik, és az első új reaktort 2025-ban helyezik üzembe.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com