Palkovics László: a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak közel fele már célba ért

A gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak közel fele már célba ért, ennek jelei a foglalkoztatás és a gazdaság erősödésében is érzékelhetők - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy szolnoki vállalkozói fórumon csütörtökön.Palkovics László ismertette: a gazdaságvédelmi akcióterv alapvetően a járvány miatti krízisidőszak átvészeléséhez szükséges intézkedéscsomag, amelynek forrásai - direkt állami támogatások, szolgáltatások, valamint hitel- és tőketípusú termékek - 9200-9500 milliárd forintot tesznek ki.

    
Ebből a magyar GDP 20-21 százalékának megfelelő összegből már 3-4000 milliárd forintnyi célba ért, részben felhasznált forrásként, részben megkötött szerződések formájában - tette hozzá. Az említett összeget munkahelyek védelmére, új munkahelyek teremtésére és gazdaságélénkítésre fordították. Utóbbi kapcsán felmérték azt is, hogy a krízishelyzet a veszélyek mellett milyen lehetőséget jelent a magyar gazdaság szereplői számára - mondta a miniszter, jelezve, hogy ennek szellemében támogatják azokat a kapacitás- és technológiabővítő, valamint struktúraváltó fejlesztési projekteket, melyek már a vírus utáni időszakra készülnek.     


A témában országszerte több helyen tartott, szerdán Szolnokon megrendezett fórum célja az akcióterv és az ehhez kapcsolódó egyéb kormányzati döntések eredményességét, hasznosulását szondázni, egyúttal feltérképezni azt is, milyen további intézkedésekre van még szüksége a vállalkozásoknak - fogalmazott a tárcavezető.     


Az eddig a Tisza-parti megyeszékhellyel együtt nyolc helyszínen megszervezett esemény tapasztalatai kedvezőek, melyeket a gazdasági mutatók is alátámasztanak - mondta. Emlékeztetett, hogy a tavalyi 3,1 százalékos munkanélküliség a foglalkoztatási mélypontot jelentő májusban sem mutatott drámai növekedést, hiszen 4,4 százalékra emelkedett. Júniusban pedig már újra többen dolgoztak, mint januárban, vagy 2019 márciusában - jegyezte meg.     


Aki pedig a járvány kárvallottjává vált, annak a helyzetén a kormány számos intézkedéssel igyekezett könnyíteni: munkanélküli segéllyel, képzési támogatással, valamint a rövidített munkaidő, az új munkahely teremtés, továbbá a beruházások többféle jogcímen történő támogatásával körülbelül egymillió embernek nyújtott segítséget a kabinet - ismertette Palkovics László.
    

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az eseményen arról beszélt: a járványhelyzetet a megye és a város is jól kezelte, a gazdaság visszaesése kezelhető mederben maradt. Mára a megyeszékhely és a térség vállalkozásai is kezdenek újra magukra találni, a mutatók alapján várhatóan fél év kell a vírus előtti állapot eléréséhez - közölte.     


Szavai szerint Szolnokon több száz cég élt a gazdaságvédelmi akcióterv nyújtotta lehetőségekkel. Ezzel párhuzamosan a kölcsönzött munkaerőt leszámítva 117 ember vesztette el állását a járvány ideje alatt, elsősorban a vendéglátás és idegenforgalom területén. Az ipari fejlődést tekintve ugyanakkor a megye továbbra is a régió éllovasa és amint elkészül az M4-es út Budapesttől Szolnokig, az újabb lendületet ad majd a városnak - mondta.     


Tájékoztatása szerint a javuló közúti infrastruktúra teremtette lehetőségek kiaknázására ipari park fejlesztésbe fogott Szolnok és a kormány a Modern Városok Program keretében. A kezdeményezés része egy új, 64 hektáros befektetői övezet kialakítása az abonyi összekötő út mentén, valamint a meglévő 124 hektáros ipari park 300 hektáros területtel történő bővítése. Ide a már működő nagyvállalatok profiljához illeszkedően elsősorban a vasúti gépgyártó és vegyipari cégeket várnak - fűzte hozzá Szalay Ferenc kitérve arra is, hogy a megye és székhelye is kiemelt hangsúlyt fektet mindemellett a mezőgazdaság és a turizmus fejlesztésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com