Pécsi Törvényszék: jogerős a Paks 2 beruházás környezetvédelmi engedélye

Jogerőre emelkedett a Paks 2 beruházás környezetvédelmi engedélye - közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.A tájékoztatás felidézte, hogy az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014 decemberében nyújtotta be a beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelmét, amelyet az első fokon eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal tavaly szeptember 29-én kiadott.

   


Fellebbezés miatt másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatal járt el, amely az elsőfokú határozatot helybenhagyva kiadta a környezetvédelmi engedélyt - írták. A tájékoztató felhívta a figyelmet arra, hogy a határozat felülvizsgálatát kizárólag az elsőfokú határozatot hozó Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalánál lehetett előterjeszteni, a határozat közlésétől számított 30 napon belül.     


A "jogi képviselővel eljáró" Greenpeace Magyarország Egyesület és az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület a másodfokú határozat elleni keresetlevelét - a törvényi rendelkezés és a határozatban szereplő tájékoztatás ellenére - tévesen a másodfokú hatóságnál nyújtotta be. Emiatt a keresetlevél 30 napon túl érkezett meg az elsőfokú hatósághoz - hangsúlyozta a bíróság.


A késés miatt a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, tárgyalást nem tartott az ügyben.     A közigazgatási és munkaügyi bíróság végzését a Pécsi Törvényszék másodfokon helybenhagyta, így az 2017. október 5-én jogerőre emelkedett - áll az összegzésben.     


A bíróság a jogerős végzésében megállapította, hogy a keresetlevél helytelen címre való küldése a felperesek önhibájának tekintendő tévedés volt, ezért az ebből eredő határidő mulasztás nem orvosolható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com