Pénzügyminisztérium: több mint 6 éve emelkednek a reálkeresetek

Több mint hat és fél éve, 79 hónapja töretlenül nőnek a reálbérek Magyarországon, csak az elmúlt egy évben hétszázalékos volt az emelkedés üteme - mondta Varga Mihály a friss kereseti adatokat kommentálva a tárca közleménye szerint hétfőn.A pénzügyminiszter hozzátette: főként az adócsökkentések, a versenyszféra és a közszféra béremelései, illetve a jelentős gazdasági növekedés hatására - a családi adókedvezményekkel együtt - 86 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek 2010 óta.

    
A kormány elkötelezett a magyar családok jövedelmének emelésében, anyagi biztonságuk megteremtésében - jelentette ki Varga Mihály hangsúlyozva, 2010 óta a nettó keresetek reálértéke kedvezmények nélkül több mint 40 százalékkal, a családi kedvezmények figyelembevételével pedig átlagosan 47 százalék felett nőtt. A kétgyermekesek reálkeresete közel 59 százalékkal, a háromgyermekeseké 76 százalékkal emelkedett 2010 és 2018 között, szemben a korábbi kormányzással, amikor a családi kedvezmény nem is létezett. Egy olyan háromgyermekes családban, ahol mindkét szülő átlagosan keres 2010 óta megduplázódott a nettó kereset a családi adókedvezménynek köszönhetően.
    

Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány kezdeményezésére megkötött bérmegállapodás - amely a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelését, illetve a munkáltató adóterhek érdemi mérséklését tartalmazza - a vállalatok hatékonyságjavító törekvéseinek ösztönzésével hozzájárul ahhoz, hogy tovább emelkedhessen a magas hozzáadott értéket előállítani képes munkakörökben a foglalkoztatás. A magyar gazdaság elmúlt években nyújtott teljesítménye és kilátásai alapján a kedvező munkaerőpiaci folyamatok fennmaradásával, a bérek folytatódó növekedésével és ezzel párhuzamosan a fogyasztás további bővülésével számol a kormányzat a következő időszakban is - tette hozzá a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com