PM: a költségvetés tervezete megfelel a jogszabályoknak

A jövő évi költségvetésről és annak megalapozásáról szóló törvényjavaslatok összhangban állnak az alaptörvény rendelkezéseivel, továbbá megfelelnek a magyarországi és a nemzetközi jogszabályoknak is - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén szerdán Budapesten.Az államtitkár képviselői kérdésekre reagálva elmondta, hogy a kormány az államadósság csökkentésével és a hiány alacsony szinten tartásával teremti meg a költségvetés számára a fenntarthatóságot. A tartalékok mértéke jövőre 50 százalékkal emelkedik az ideihez képest - hívta fel a figyelmet Banai Péter Benő utalva arra, hogy a kockázatokra is odafigyel a kabinet.

    
A testület ülésén minden, a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott ellenzéki módosító indítványt elvetettek, ugyanakkor egy csomagban elfogadtak több kormánypárti javaslatot.

Az államtitkár kiemelte, a béremelésekre 2010 óta a gazdaság teljesítménye teremti meg az alapot. A jogszabálytervezet alapján 2019-ben várható átlagosan 9 százalékos keresetnövekedést szerinte az infláció mértéke semmilyen módon nem veszélyezteti.
    

Ezzel a szakpolitikus Csárdi Antal (LMP), a költségvetési bizottság alelnöke felvetésére reagált, aki azt állította, hogy a kabinet el fogja inflálni a béremelést. Az alelnök a jövő évi büdzsé-tervezetet a változatlanság és a fenntarthatatlanság költségvetésének nevezte, amely nem ad választ a társadalmi rétegek leszakadásának problémájára és a 21. század kihívásaira.
    

Bősz Anett független képviselő a bizottsági ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nem teljesíti a strukturális hiány csökkentésének előírását. Banai Péter Benő a kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: örül, hogy nem az államadósság csökkentését, az államháztartási hiánycél tarthatóságát vagy a növekedési előrejelzést kérdőjelezi meg a képviselő és az Európai Bizottság. A strukturális hiány nem egzakt mutató, többféle számítási mód létezik annak meghatározására - jegyezte meg.
    

Ameddig a költségvetésben hiány szerepel, addig azt az állampapírok kibocsátásával, vagyis a nominális államadóság növelésével lehet ellensúlyozni - mondta a PM államtitkára Varga-Damm Andrea (Jobbik), a bizottság tagja megjegyzésére. Nem a kormány, hanem a Jobbik hazardíroz amikor több száz módosító indítványt nyújt be a költségvetéshez - tette hozzá.
    

A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz és az azt megalapozó jogszabálytervezethez összesen 65+2 módosító javaslat érkezett a kormánypárti oldalról, amelyeket a minisztérium képviseletében az államtitkár támogatott és a bizottság is elfogadott tíz igen szavazattal. A bizottság támogatta például az Innovációs és Technológiai Minisztérium költségvetési bevételeinek és kiadásainak a csökkentését több soron. Ezekre az indoklások szerint a tárca és különféle szervek - például a Miniszterelnöki Kormányiroda, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium - között létrejött megállapodások miatt volt szükség.
    

A szavazást követően a bizottság a két törvényjavaslat részletes vitájának lezárásáról is döntött. Varju László (DK), a bizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón azt nehezményezte, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nem fogadta el meghívásukat, továbbá bejelentette, hogy jövő heti ülésükön Varga Mihály pénzügyminisztertől kérnek tájékoztatást a költségvetést érintő kérdésekről. Sajnálatosnak nevezte, hogy a költségvetési bizottság kormánypárti tagjai nem támogatták azt, hogy a beteg hozzátartozójukat otthon ápolók jövedelme emelkedjen.
    

Csárdi Antal szintén doorstep sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a forint árfolyamának gyengülésével kapcsolatban nem kapott semmilyen választ a PM államtitkárától.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com