PM: a magyar gazdaság az uniós átlag fölött teljesít, a kritikák politikai jellegűek

Megalapozatlan állítások vannak az Európai Unió Magyarországra vonatkozó ajánlásaiban, és sajnálatos, hogy az Európai Unió gazdaságirányítással kapcsolatos tevékenységét politikailag vitatható, oda nem illő témákkal lazítják fel - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán (Ecofin) kedden.A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, Varga Mihály kiemelte, hogy a Magyarországra vonatkozó országspecifikus ajánlások nem valós tényeken, hanem kettős mércén alapulnak, így azok elfogadását Magyarország nem támogatta, és külön nyilatkozatban tiltakozott az eljárás ellen.

    
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar kormány arra számít, hogy a májusi európai parlamenti választások eredménye hamarosan az uniós intézményrendszer működésére is pozitív hatással lesz, és a szakmai kérdéseket ezután nem hatja át az aktuálpolitika. Varga Mihály emlékeztetett: az európai szemeszter a jogalkotók szándéka szerint az unió gazdaságirányítás keretrendszerének része, országspecifikus ajánlásai a gazdasággal kapcsolatos területeket fedik le.
   

Kiemelte: a magyar gazdaság eredményeit nem lehet elvitatni, hiszen az idei első negyedévben a magyar növekedés közel háromszorosa volt az uniós átlagnak, a munkanélküliség szintje az egyik legalacsonyabb Európában, és a bérek is folyamatosan emelkednek. A magyar kormány célja, hogy ezeket az eredményeket megvédje, és a csökkenő államadósság mellett Magyarország gazdasági teljesítménye legalább 2 százalékponttal meghaladja az uniós országok átlagát.
    

A most tárgyalt dokumentum magyar igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó része kettős mércét alkalmaz, nem megalapozott és nem tükrözi a valóságot, hiszen a vonatkozó jogszabályi környezet nem változott az elmúlt évhez képest, amikor is nem fogalmaztak meg ilyen jellegű ajánlást - mutatott rá a tárcavezető megemlítve, hogy mindez nem lehet a gazdaságpolitikai párbeszéd alapja.
    

A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország szintén aggályosnak tartja, hogy az Európai Bizottság nem vette figyelembe a vitatott részekre vonatkozó magyar álláspontot. Sajnálatos, hogy a finn elnökség szövegmódosító javaslatai sem kezelték érdemben a magyar aggályokat. A szövegezési folyamat során nem sikerült megállapodásra jutni, ezért Magyarország az ajánlások elfogadásánál tartózkodott és egyoldalú nyilatkozatot tett az igazságügyi függetlenségre vonatkozó indokolatlan állításokkal, kettős mérce alkalmazásával kapcsolatban az Ecofin-ülés összefoglaló jegyzőkönyvéhez - tájékoztatott a pénzügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com