PM: elhelyezkedési segítséget kapnak a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. dolgozói

A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. munkavállalóinak sorsát, ezért felkérte a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse az elbocsátott dolgozók mielőbbi elhelyezkedését - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.A Pénzügyminisztérium kiemelte, a Békés megyei Kormányhivatal folyamatos kapcsolatot tart a szakszervezettel, illetve a leépítést bejelentő szarvasi vállalattal, emellett mindent megtesz az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében.

    
A szaktárca szerint a kormányhivatal kész azonnali beavatkozásra a szarvasi cég esetében, az érintett 400 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással segíthet.

A közleményben felidézik, hogy Békés megyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat január végi adatai szerint több mint 1200 betöltetlen versenypiaci álláshely volt, csak a szarvasi járásban mintegy 400, ami a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedését nagyban segítheti.
   

A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben - írják a közleményben. A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 22 munkavállalóját azonnali hatállyal átvette egy másik, a cég telephelyén működő vállalat. Emellett a térség mintegy 20 jelentős foglalkoztatója jelezte, hogy készek közreműködni a munkavállalók elhelyezésében. A kormányzat mobilitási támogatásai is könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
    

A Klubrádió január 23-án számolt be a cégtől kapott közlés alapján arról, hogy a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bejelentette a termelés befejezését, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet részben a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint 400 embernek mondtak fel. Azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalataiknál, és további tárgyalások vannak folyamatban.
    

Nyilvános cégadatok szerint a Szarvasi Fém-Vasipari Zrt. 2017-ben 4,79 milliárd forint nettó árbevételt ért el a 2016. évi 3,76 milliárd forint után. A társaság 2016-ban még 55,89 millió forint nyereséggel zárt, 2017-ben viszont 217,71 millió forint veszteséget termelt. Tavaly április 3-án jelentette be a száz százalékban magyar tulajdonú Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., hogy közel kétmilliárd forintból fejlesztette termelését, a cég az IKEA egyik lámpacsaládjának kizárólagos gyártójává vált a projekt révén.
       

Csébits Ferenc vezérigazgató az akkori sajtótájékoztatón elmondta, a fejlesztéssel közel 200 új munkahelyet teremtenek Szarvason, és arról adott tájékoztatást, hogy a cég az emblematikus Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyárt, utóbbinak 70 százalékát exportálják a világ szinte valamennyi országába. A kétmilliárd forintos beruházási költség körülbelül 10 százalékát pályázati forrásból, 15 százalékát saját erőből, a fennmaradó részt banki hitelből finanszírozták.
       

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A vállalat Magyarország legnagyobb lámpa- és világítótest-gyártó üzemévé vált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com