PM: idén ősszel is várható nyugdíjprémium

A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.Közölték: ebben az évben 32 milliárd forintot különített el a kormány a nyugdíjprémium kifizetésére.

Nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a GDP-bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. A tárca számításai szerint az idei év egészében 4,3 százalékkal nőhet a gazdaság, aminek elérését a legfrissebb 4,5 százalékos féléves adat is alátámasztja.

   
A PM hangsúlyozta az ellátások értékállóságának garantálásán túl a gazdasági növekedés függvényében nyugdíjprémium is megilleti az érintetteket. Kiemelték: a kormány célja, hogy sikeres gazdaságpolitikájának eredményeiből minden magyar ember részesülhessen. A polgári kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, akik az elmúlt évtizedekben munkájukkal és a családban betöltött szerepükkel nagymértékben hozzájárultak az ország gyarapodásához - írták.
    

Magyarország történetében először tavaly kaphatott minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő egyszeri, átlagosan 12 ezer forintot - emlékeztetnek. A nyugdíjprémium összege az irányadó szabály szerint a GDP növekedésnek mértékétől függ, amelynek 3,5 százalék feletti részével szorozzák meg a havi nyugdíj összegének negyedét, legfeljebb 20 ezer forintot. A 4,3 százalékos GDP-növekedés 0,8 százalékponttal haladja meg a küszöböt így a nyugdíjprémium maximális összege 16 ezer forint lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com