PM: Magyarország ellenzi az Európai Munkaügyi Ügynökség létrehozását

Magyarország  - Svédországhoz hasonlóan - továbbra is ellenzi az Európai Munkaügyi Ügynökség létrehozását, mert azzal a munkaügyi ellenőrzés kikerülne a tagállami hatáskörből - mondta Bodó Sándor a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi (EPSCO) Tanács brüsszeli ülése után a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.Az MTI-hez pénteken küldött közleményben kiemelték, a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a magyar munkavállalók és munkáltatók érdekét is sértené az, ha egy uniós intézmény, a helyi sajátosságok, körülmények ismerete nélkül intézkedne a nemzeti hatásköröket felülbírálva.

   
Bodó Sándor hangsúlyozta, az új ügynökség létrehozása további felesleges bürokráciát, zavaros, a tagállami kompetenciákat hátrányosan érintő állapotot teremtene. Magyarország a tanácsi tárgyalások során határozottan kiállt a magyar munkavállalók és munkáltatók érdekei, továbbá a tagállamok szuverenitásának megőrzése mellett. Az Európai Munkaügyi Ügynökség koncepciója a magyar álláspont szerint alapvetően hibás, a működési szabályok és hatáskörök szándékosan kidolgozatlanok - írja a szaktárca.
    

A közleményben Bodó Sándor hangsúlyozta, az Európai Bizottság és a Parlament ennek ellenére szeretné a javaslatot még a jövő májusi Európai Parlamenti választások előtt végleges formába önteni. Mint mondta, ez hazánknak nem érdeke, véleményünk szerint az újonnan választott Európai Parlament kell  meghoznia az ügynökséggel kapcsolatos döntéseket is - olvasható a közleményben.
    

Az államtitkár közölte, mind Magyarország, mind Svédország megkérdőjelezi az ügynökség hozzáadott értékét a már meglévő rendszerhez képest. A szövegjavaslat szerint annak hatásköre a nemzetközi közúti közlekedési ágazatban dolgozók ellenőrzésére is kiterjedne, ugyanakkor ezt a szektort jellegénél fogva hibás döntés az ügynökségbe integrálni, a lépés veszélyeztetné mind a magyar vállalkozások, mind a magyar munkavállalók érdekeit - tette hozzá Bodó Sándor.
    

A magyar és a svéd tiltakozás ellenére a tanács megszavazta a tervezetet, ami alapján megkezdődhetnek a tárgyalások az ügynökség létrehozásáról - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com