Rákossy Balázs: fontos, hogy a nők is jelentősebb számban képviseltessék magukat a műszaki pályán

A jövő társadalma és munkaerőpiaci helyzete a technológiáról fog szólni, ezért fontos, hogy a nők is jelentősebb számban képviseltessék magukat a műszaki képzéseken, a műszaki pályán - jelentette ki a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön, Pécsen.Rákossy Balázs a műszaki képzéseket és pályát népszerűsítő TechCsajok című rendezvénysorozat pécsi állomásának megnyitóján azt mondta, a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve kijelenthető: a műszaki, technológiai eszközök, azok fejlődése határozza majd meg a jövő társadalmát az élet minden területén. Mindezek alapját, tette hozzá, a természettudományok és a műszaki tudományok jelentik.     


Mint mondta, a műszaki területen egyre nagyobb szükség lesz jól képzett szakemberekre, ma Magyarországon pedig a nők és férfiak között egyenlőség áll fenn, ami a pályaválasztásra is vonatkozik.

Ezért, tette hozzá, hatalmas lehetőség kínálkozik azon fiatal hölgyek számára, akik most választanak pályát, s a területen vennének részt felsőoktatási képzésekben, illetve átképzéseken.     


Az államtitkár az MTI érdeklődésére elmondta, a kormányzat számos lépést tett a műszaki képzések támogatása érdekében, így a többi között fejlesztési forrásokkal segíti a karok infrastrukturális fejlesztését és a szakképzéseket támogatja. Ezzel együtt, mondta, a kabinet a gyermeket vállaló nők mielőbbi munkába állását, részmunkaidős alkalmazását is segíti társadalompolitikai intézkedésekkel.     


Medvegy Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem műszaki és informatikai karának dékánja beszámolt arról, hogy jelenleg az intézményegység mintegy 2500 hallgatójának negyedét teszik ki a hölgyek, azonban arányuk reményeik szerint nőni fog a többi között az ilyen népszerűsítő rendezvényeknek is köszönhetően, mint a TechCsajok. Felhívta a figyelmet arra, hogy már jelenleg is minden tudományterületet szolgál a technológia, ez pedig tovább erősödik a következő években. Éppen ezért, tette hozzá, pályaválasztási szempontból kiemelkedően fontos és nagy lehetőségeket tartogat a terület mindenki számára.     

Katona Gábor, a TechCsajok pécsi állomását támogató, idén 25 éves pécsi nagyfoglalkoztató, a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy már régen megdőlt az a korábbi képzet, miszerint a műszaki dolgozók csak gyárban, akár nehéz fizikai munkát is végezve dolgozhatnak. Utalt arra, hogy a mai kor mérnökeinek egy jó része akár kiskosztümben, de egy laptoppal az ölében, távmunka keretében otthonról ágyból, pizsamában is dolgozhat.     


A "TechCsajok" rendezvénysorozatot 2017-ben indította a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, idén a hét első felében Budapesten és Miskolcon tartották meg a rendezvényt. A TechCsajok célja, hogy fiatal női középiskolás tanulók körében népszerűsítse a műszaki, informatikai és természettudományi tanulmányi lehetőségeket, ezzel hozzájáruljon a szakemberek utánpótlásához.    


A rendezvényeken a műszaki, informatikai és természettudományi területen dolgozó vagy tanuló nők beszámolnak a szakmai karrierlehetőségekről, emellett bemutatkoznak a felsőoktatási intézmények, a "TechKaland" című vásáron pedig helyszínenként tucatnyi közismert nagyvállalat modern műszaki eszközökkel, játékosan mutatja be a műszaki területeken kínálkozó munkalehetőségeket. A pécsi állomáson a többi között a Knorr-Bremse, a Mercedes-Benz és Lafarge Cement is képviseltette magát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com