Startupok jelentkezését várja a Design Terminal az őszi mentorprogramjára

Társadalmi kihívásra innovatív megoldást kínáló, induló vállalkozások jelentkezését várja a Design Terminal az őszi mentorprogramjára.A Design Terminal innovációs ügynökség pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint augusztus 4-ig várják a leginnovatívabb hazai és nemzetközi startupok jelentkezését a mentorprogram őszi szemeszterére.


    
A programban hazai és nemzetközi szakemberekből álló mentorcsapat közreműködésével fejleszthetik üzleti modelljüket, terméküket vagy  szolgáltatásukat a startupok. A csapatoknak közösségi iroda biztosított, ösztöndíjat kaphatnak, kapcsolatot építhetnek hazai és külföldi befektetőkkel, valamint olyan nagyvállalatokkal, mint a BlackRock vagy a Knorr-Bremse. A startup alapító női vállalkozók, kismamák és kisgyermekes anyukák plusz ösztöndíjban részesülnek - írták.
    

Az ügynökség most lezárult tavaszi szemeszterére 174 startup jelentkezett a világ 30 országából, közülük tíz csapat vehetett részt a mentorprogramban. A munkahelyi elégedettséget és stressz szintet mérő alkalmazást fejlesztő svéd Happy at work a program ideje alatt elnyerte a Brain Bar Blastoff startup-verseny 150 ezer eurós befektetési ajánlatát. A skandináv startup a program során új munkatársakkal bővítette csapatát és irodát nyitott Budapesten.
   

A program időszakában holland befektetői csoporttól félmillió eurós befektetést kapott az E-med4All csapata, akik szív- és érrendszeri telediagnosztikai szűrési rendszeren dolgoznak. A tavaszi szemeszter július 4-i zárórendezvényén közönségdíjat nyert a városon belüli csomagszállítást megújító ViddL. A csapat jelenleg tárgyalásokat folytat Magyarország egyik legnagyobb online áruházával és 30 százalékos növekedést is sikerült elérniük a naponta szállított csomagok számában - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com