Szakértők szerint jó irány az 5 százalékos lakásáfa, de hosszabb időszakra volna szükség

Új lendületet adhat a lakáspiacnak, a lakásépítéseknek a csökkentett áfa újbóli bevezetése és az általános forgalmi adó visszaigényelhetősége, ezért a lakásépítési kedv fellendülésére számítanak a szakértők, akik a legfrissebb építési statisztikai adatokra reagálva ugyanakkor szorgalmazták a kedvezményes áfa hosszabb ideig való fenntartását a piac kiszámíthatósága érdekében.A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki jelentése szerint az első három negyedévben 12 876 új lakás épült, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 278 volt, 37 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.

    
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az emelkedésben több tényező is szerepet kapott. Egyrészt, hogy sok, a korábbi években megindított lakásépítés csak az idén fejeződött be, másrészt az is, hogy az idén átadott lakóingatlanokra még nem vonatkoznak a 2021-től érvényes szigorúbb energetikai követelmények, ezért sok építtető igyekezett befejezni az építkezést.

Hozzátette: a friss adatokból az is látszik, hogy a vidéki lakásátadásoknak köszönhető a növekedés, hiszen Budapesten 4,1 százalékkal 2420-ra csökkent az átadott lakások száma, míg a megyei jogú városokban, a kisebb vidéki városokban és a községekben 19-48 százalékos növekedés volt.
    

Megjegyezte, hogy a lakásépítési kedv ugyanakkor jelentősen csökkent, az első háromnegyed évben alig több mint 17 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, ami közel 40 százalékos visszaesés éves szinten, és 2016 óta a leggyengébb adat. A szakértő szerint a lakásépítési kedv 2021-ben elmozdul a mélypontról, mert jövőre ismét a kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni az új lakásokat. Mivel az intézkedés lehetővé teszi, hogy a 2022-ben építési engedélyt kapott ingatlanokat még 2026-ban is 5 százalékos áfával lehessen értékesíteni, így akár 100 ezer lakás is megépülhet a következő 6 évben Balogh László szerint.
    

Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke is azt emelte ki, hogy a csökkentett áfa újbóli bevezetése és az általános forgalmi adó visszaigényelhetősége új lendületet ad a lakásépítési szektornak. Hozzátette: óriási szükség van az 5 százalékos áfa-kulcsra, ám azt nem ideiglenesen, hanem hosszú távon kellene alkalmazni. "A viszonylag rövid időszakra történő bevezetés miatt a kivitelezési kapacitások iránt újra felerősödő verseny a kivitelezési költségek, így a lakásárak további emelkedését eredményezheti.


Ezzel szemben az alacsonyabb adóteher hosszú távú alkalmazása nem járna a költségvetés egyenlegének romlásával, hiszen amikor 2016-ban bevezették az 5 százalékos áfát, a lakásfejlesztések volumenének jelentős növekedéséből és ennek közvetett hatásaiból származó adóbevételi többlet ellensúlyozta az áfakulcs csökkentéséből származó kiesést" - fogalmazott.
    

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület az MTI-hez eljuttatott kommentárjában ugyancsak felhívta a figyelmet, hogy az idén elinduló rozsdaövezeti program, valamint a bejelentett kormányzati otthonteremtési intézkedések - 5 százalékos áfa az új lakásokra, a csokot igénylő családoknak áfa- és illetékmentesség, emelt támogatás többgenerációs otthonokra, valamint a lakásfelújítási támogatás - új lendületet adhatnak a lakásépítéseknek. Ezt tovább erősítené az MNB által javasolt 0 százalékos lakásépítési, lakásvásárlási hitel - tették hozzá.
   

Megjegyezték, hogy a lakásállomány 100 éves megújulásához legalább évi 40 ezer lakás építése szükséges. A 2019-ben épült mennyiség ennek a fele, az eddigi 2020-as adatok ehhez képest visszaesést jeleztek. Ezzel Magyarországon a régiós országokhoz (Ausztria, Lengyelország, Németország, Szlovákia) képest jelentősen alacsonyabb a lakásépítési volumen a lakásállományhoz képest és népesség arányosan is. Ezért is fontos, hogy a kormány aktív intézkedésekkel őrizze meg legalább a 2019-es lakásépítési szintet (mintegy 20 ezer lakás/év) - fogalmaztak. 


Az egyesület szerint fontos lenne, hogy a lakásépítési és a lakásfelújítási piacon hosszú távú kiszámíthatóság legyen, legyenek lakásépítési, felújítási célszámok, ami hozzájárulna az ipari kapacitások megfelelő kihasználásához, a hazai gyártási kapacitások megtartásához, fejlesztéséhez, emellett úgy vélik, a ciklikusság csökkenthető lenne a piaci bérlakásépítések beindulásával, amihez elérhetőek az MNB kedvezményes NHP forrásai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com