SZÉP Kártya: a kormány a vendéglátásért küzd!

Ősszel kerül a Parlament elé a  turizmustörvény, melyben saját fejezet jut a vendéglátásnak a kormány célkitűzései szerint. Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Szatmáry Kristóf  mondta el szerdán a fővárosban.
SZÉP Kártya elfogadóhelyek

Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a Magyar Közlönyben hétfőn jelent meg az, hogy a vendéglátás helyzetének javítása érdekében a kormány milyen lépéseket foganatosít a közeljövőben. Felülvizsgálják a vendéglátást érintő jogszabályi környezetet, valamint a belföldi turizmus és a vendéglátás népszerűsítésének érdekében a SZÉP-kártya (Széchenyi Pihenőkártya) keretén belül is javaslatokat dolgoznak ki.

Szatmáry Kristóf  hozzátette, hogy jelenleg a vendéglátás piaci ágazatára a stagnálás a jellemző, ám bíznak abban, hogy ez nagy mértékben javulni fog, ha a jelenlegi feltételeken javítanak. A vendéglátás jelenleg 300 ezer embernek ad munkát és a piaci szereplők túlnyomórészben a hazai kis- és középvállalkozások .

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke, Háber Tamás reményét fejezte ki aziránt, hogy a mostani, nagyjából 800 milliárd forintos forgalom képes lesz 1000 milliárd forintra bővülni.

A kormány határozat alapján idén, 2011 október 15-ig a kormány a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP Kártya) keretében egy jól azonosítható, a vendéglátás forgalmának növelését célzó, 2012. január 1-jétől bevezetésre kerülő béren kívüli juttatást dolgoz ki, de ezen kívül az étkezési utalványok szabályozására vonatkozó új javaslatot is tesz majd. Hir.ma

SZÉP Kártya elfogadóhelyek

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com