Szijjártó: 1600 amerikai cég 100 ezer embernek ad munkát Magyarországon

Mintegy ezerhatszáz amerikai cég van Magyarországon, amelyek 100 ezer magyar embernek adnak munkát - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.Szijjártó Péter  megosztotta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács online üléséről készült videót, amelyben elmondta, új világgazdasági korszak köszöntött be, és ebben csak azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz.

    
A miniszter szerint a koronavírus-járvány második hullámában hozott kormányzati intézkedések mögött két fő elv húzódik meg: az emberek egészségének és életének védelme, valamint a gazdaság működőképességének fenntartása.

Szijjártó Péter felsorolta a járvány fékezésére nemrégiben bevezetett intézkedéseket, köztük megemlítve a kijárási és gyülekezési tilalmat, az üzletek, illetve az éttermek nyitva tartásának korlátozását, valamint azt is, hogy a szállodákban turistákat nem fogadhatnak.
    

Kiemelte, hogy az üzleti célú utazás ugyanakkor engedélyezett, így a cégek alkalmazottai továbbra is érkezhetnek Magyarországra, és ebben az esetben nincs kötelező karantén sem. "Mindannyian tudjuk, hogy ennek a helyzetnek az igazi megoldása a vakcina lesz, és etekintetben minden irányba folytatunk tárgyalásokat. Éppen ezért szeretném tájékoztatni önöket, hogy mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy tízdózisnyi minta érkezik Magyarországra, amelyeket a hivatalos laboratóriumokban vizsgálnak majd meg. A tesztek eredménye dönti majd el, hogy vásárol-e Magyarország az orosz vakcinából - fűzte hozzá.
    

Ugyanakkor a kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében. "Tehát igyekszünk a legtöbb forrásból vakcinát beszerezni" - összegezte a tárcavezető. Szólt arról is, a járvány miatt hozott gazdasági döntések esetében négy fő szempontot vettek figyelembe: a munkahelyek védelmét, a beruházások ösztönzését, a stratégiai iparágak támogatását és a cégek likviditásának biztosítását.
    

"Az egyik legfontosabb aspektus a beruházások ösztönzése; mi úgy gondoljuk, hogy ez a munkahelyek megvédésének egyik legjobb módja" - fogalmazott Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a kormány a munkanélküliség finanszírozása helyett az ellen harcol. A miniszter beszámolt a kormány beruházás- és képzésösztönző támogatásairól, és hangsúlyozta, hogy elkötelezettek az alacsony adók és az egyszerűsített adórendszer mellett.
   

Kitért arra is, hogy 2014 eleje óta 80 olyan amerikai cég volt, amely a kormány által biztosított támogatással valósított meg beruházást Magyarországon 1,1 milliárd euró értékben. Jelenleg kilenc amerikai céggel tárgyalnak újabb beruházásokról - tette hozzá, azzal együtt, hogy az utóbbi években 80 százalékkal nőtt a magyar export az Egyesült Államok felé, ami azt jelenti, hogy Amerika - az EU-n kívül - az első számú exportpartnere Magyarországnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com