Szijjártó Péter: a Schneider Electric 16 milliárd forintos beruházásával 500 új munkahely jön létre Dunavecsén

A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Schneider Electric új, klímasemlegesen működő gyárának ünnepélyes alapkőletételén arról számolt be, hogy ez már a francia vállalat ötödik magyarországi üzeme lesz, ahol középfeszültségű eszközöket fognak előállítani elektromos elosztóberendezésekhez.
    

Az állam által 2,3 milliárd forinttal támogatott, összesen 16 milliárd forint értékű beruházás várhatóan 500 munkahelyet biztosít majd 2025 után a térségben élők számára. Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világ, az elmúlt időszak rendkívüli biztonsági és gazdasági kockázatokat hozott magával, mégis, mindezek ellenére is, "fantasztikus mesterhármast" tudott elérni a magyar gazdaság tavaly. Leszögezte: megdőlt a beruházások, az exportteljesítmény és a foglalkoztatás rekordja is 2022-ben.
   

"A nehézségek és a továbbra is velünk lévő kihívások dacára sem akarjuk idén alább adni, tehát az a minimum elvárás magunkkal szemben, hogy idén még több beruházás jöjjön Magyarországra, mint a tavalyi rekordesztendőben, és az idén még többet exportáljon a magyar gazdaság, mint a tavalyi rekordévben" - közölte. "Ezt persze elmondani könnyű, célként kitűzni sem bonyolult. A végrehajtáshoz azonban feltétlenül szükséges két dolog, az egyik a politikai stabilitás, a másik a stratégiai nyugalom" - tette hozzá.
    

Kijelentette, hogy a kormány ezután sem fogja feladni alapvető gazdaságpolitikai céljait, a teljes körű foglalkoztatottságot, illetve azt, hogy Magyarországon kelljen fizetni a munkát terhelő legkisebb adókat. "Ehhez persze újabb és újabb beruházásokra van szükség" - mondta. A miniszter arra is kitért, hogy a magyar elektronikai szektor termelési értéke tavaly 36 százalékos bővülés után rekordot döntött, ekkor először meghaladta a 10 ezer milliárd forintot, és az idei év első két hónapjában is 47 százalékos növekedést regisztráltak a már mintegy 150 ezer embernek munkát adó, 94 százalékos exporthányaddal dolgozó ágazatban.
    

"A magyar gazdaság sikere nagymértékben függ az exporttól, tehát itt most, ami beruházás történik, az majd az újabb és újabb exportrekordok eléréséhez tud minket hozzásegíteni" - mutatott rá. Üdvözölte, hogy Magyarország és Franciaország között józan észen alapuló együttműködés van, és arra is emlékeztetett, hogy a francia cégek alkotják hazánkban a hatodik legnagyobb beruházói közösséget, s az elmúlt nyolc évben 34 nagy francia vállalati beruházás kapott költségvetési támogatást.
    

Ennek nyomán tavaly csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelem volumene, amely most először érte el a tízmilliárd eurót, a magyar export ebből több mint hatmilliárd eurót tett ki. "Ráadásul, ha már energiaátmenetről beszélünk, a magyar-francia együttműködést itt is szorosabbra fogjuk fűzni (...) A paksi atomerőmű bővítésében a francia szerepvállalást jelentősen meg fogjuk erősíteni, köszönhetően a francia kormány észszerű, racionális és tisztességes hozzáállásának" - húzta alá.
    

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, ahol a jelenlegi négy gyárában, egy logisztikai központjában és két üzleti szolgáltatóközpontjában mintegy kétezer embert foglalkoztat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com