Szijjártó Péter: kétszáz új munkahelyet teremt Miskolcon az LG és a Magna első közös európai gyára

A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A tárcavezető arról számolt be, hogy a vegyesvállalat elektromos autókhoz fog invertereket és fedélzeti töltőket gyártani, a próbatermelés 2025-ban kezdődhet meg. A húszmilliárd forint értékű projektet az állam 6,2 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva kétszáz új munkahely létrejöttéhez.
    

Beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi másfél évtized során súlyos válságok sora rázta meg Európát, de Magyarország minden nehézségből megerősödve tudott kikerülni a kormány "nemzeti válaszainak" köszönhetően. Leszögezte: a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta krízis alatt sem adták fel a beruházások és a munkahelyteremtés támogatására fókuszáló gazdaságpolitikát, ennek eredményeként pedig óriási rekordokat sikerült dönteni.
    

Példaként említette a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási és 142 milliárd eurós exportcsúcsot, továbbá a 4,7 millió foglalkoztatottat.

Majd jó hírnek nevezte, hogy idén mindhárom területen újabb rekordok fognak dőlni, ez már biztos az első tíz hónap adatai alapján. A beruházások volumene a tavalyi duplájára, 13 milliárd euróra fog nőni, az export pedig 6-8 százalékkal 150 milliárd euróra bővülhet, amivel Magyarország a világranglista 33. helyére léphet elő, miközben lakosságszámát tekintve csak 95. Eközben a teljes foglalkoztatás továbbra is teljesen reális célkitűzés - sorolta.
    

Szijjártó Péter kiemelte, hogy mindez nem lett volna lehetséges az autóipar csúcsteljesítménye nélkül, miután az ágazat ma a feldolgozóipari kibocsátás körülbelül 30 százalékát adja. Emlékeztetett, hogy az ágazat forradalmi átalakuláson megy keresztül, hogy Európa lehessen az első karbonsemleges földrész. Rámutatott, hogy napjainkban a károsanyag-kibocsátás 20 százalékáért a közlekedés felelős, ekképpen pedig ennek letörése nélkül nem lehet reálisan környezetvédelmi célokat kitűzni.
    

Kijelentette, hogy ez az átállás teljesen új alapokra helyezi az európai és a globális gazdaságot, éspedig minden ilyen változásnak vannak nyertesei és vesztesei. "Hogy ki kerül a nyertesek kategóriájába, vagy ki nem, azt az dönti el, hogy az új zöld autóipar gyárai hol fognak felépülni" - fogalmazott. "Magyarország benevezett ebbe a versenybe, de nem pusztán benevezett, hanem nagy sikereket is el tudott érni az elmúlt időszakban" - tette hozzá. Majd arról számolt be, hogy több nyugati autógyártó is hazánkba helyezte elektromobilitási stratégiája központját, miközben a szektor számos keleti vállalata is ide települt.
    

A miniszter üdvözölte, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává vált, és ezzel a globális autóipari átalakulás éllovasai közé került. "Van egy nagy, történelmi távlatokban is meghatározó technológiai forradalom, amelynek Magyarország, a magyar gazdaság az éllovasai, az alakítói közé tartozik" - mondta.
   

Aláhúzta: az elmúlt öt évben hazánk folyamatosan a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre között volt, az ágazat termelési értéke pedig tíz év alatt mintegy 3,5-szeresére nőtt, meghaladva tavalyra a 12 ezer milliárd forintot. Ráadásul - mint közölte - idén újabb rekordok várhatók e téren is, mivel az első tizenegy hónapban 18 százalékkal emelkedett az autóipar teljesítménye. "Tehát idén újabb rekordév, újabb csúcsteljesítmény érkezik az autóiparba, amely segíti a gazdaságot abban, hogy újraépítse a növekedését" - hangoztatta.
    

Végül pedig a most bejelentett beruházás kapcsán a keleti nyitás stratégiájának sikerét méltatta, arra is kitérve, hogy a dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, és ezek a vállalatok modern technológiáikkal segítik a magyar gazdaság fejlődését és dimenzióváltását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com