Tavasztól saját hatáskörben tilthatják a GMO-k köztermesztését az uniós országok

Tavasszal lép majd hatályba az az új uniós jogszabály, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénuma, és amely gyakorlatilag minden tagállam számára lehetővé teszi, hogy meghatározott indokokra hivatkozva, saját hatáskörben tiltsa meg az uniós szinten egyébként engedélyezett génmódosított organizmusok (GMO) köztermesztését saját területükön.

mezogazdasag

Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a javaslatot 480 EP-képviselő támogatta, 159-en szavaztak ellene és 58-an tartózkodtak.
A GMO-k uniós engedélyezési szabályai tavaly tavasszal kerültek ismét reflektorfénybe. Egy-egy GMO-ról ugyanis két bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) kell döntenie. Ha az EFSA támogatja és egyik bizottság sem ellenzi, akkor az Európai Bizottság köteles kiadni a termesztési engedélyt, amely az egész Európai Unióra érvényes. Ez alól csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával bújhat ki minden tagállam, amelyet eredetileg nem erre a célra találtak ki, és amelynek nagyon szigorú feltételei vannak.

A tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács csak akkor tudja megakadályozni az engedély kiadását, ha az uniós tagok minősített többsége határozottan ellene szavaz. Tavaly tavasszal egy GMO-kukorica esetében nem volt meg ugyan a súlyozott minősített többség, de szám szerint a tagországok döntő hányada ellenezte az engedély kiadását. Ez mozdította ki a patthelyzetből a most elfogadott jogszabály tervezetét.
Az új jogszabály magát az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.
A magyar érdekek érvényesültek GMO-ügyben kedden az Európai Parlamentben (EP), amikor a képviselők megszavazták a GMO-k termesztésének tagállami tiltását lehetővé tevő jogszabály módosítását - szögezte le a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kommentálva az EP döntését.

"Magyarország számára kiemelten fontos stratégiai érdek, az Alaptörvényben is megfogalmazott célkitűzés, hogy biztosítsuk a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét" - áll a tájékoztatóban.
Magyarország a több mint négy éve folyó tárgyalások során mindvégig arra törekedett, hogy legyen egy hatékony eszköz, amely alapján egyszerűbb a tiltás, mint a jelenlegi rendszerben. Magyarországnak meghatározó szerepe volt a megállapodás elérésében. A kedden elfogadott jogszabály módosítás alapján egyszerűbb lesz a GMO-k termesztésének tiltása - tartalmazza a FM tájékoztatója.

Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői a szavazást követően úgy értékelték, hogy az új jogszabály elfogadása a GMO-k elleni küzdelem nagy jelentőségű lépése. Hölvényi helyes és felelősségteljes lépésnek nevezte az uniós törvényhozók által megszavazott megállapodást. A politikus azt is kiemelte, hogy az új szabályok kötelezik a GMO-t termesztő államokat, hogy védősávokat alakítsanak ki megakadályozandó, hogy génmódosított organizmusok jussanak át olyan országokba, ahol azok be vannak tiltva. Erdős Norbert pedig úgy vélte: az új szabályozás a jelenlegi rendszernél sokkal biztosabb lehetőséget ad a magyar mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzésére.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com