Több mint negyedével emelkedett a közbeszerzési eljárások értéke 2024-ben

Tavaly 3692 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, ez 28 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte a Közbeszerzési Hatóság szerdán az MTI-vel.A magyarországi ajánlatkérők 2024-ban 7592 közbeszerzési eljárást folytattak le, amely 72-vel marad el az előző évitől, a megkötött szerződések száma 16 441 darab volt tavaly a 2023. évi 17 650 után - derül ki a hatóság gyorsjelentéséből.

A beszerzések 47,7 százaléka árubeszerzés, 24,4 százaléka építési beruházás volt, a szolgáltatás megrendelések aránya 27,9 százalékot tett ki.

A piaci verseny intenzitását jelzi, 2021 óta az egyajánlatos közbeszerzési szerződések számaránya mind az uniós, mind pedig a nemzeti eljárásrendben folyamatosan csökken - közölte a hatóság.

Az Európai Bizottság által vizsgált uniós eljárásrendben megkötött egyajánlatos közbeszerzési szerződések számának aránya 2024-ben 6,8 százalékponttal, míg értékének aránya közel 10 százalékponttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban - tájékoztattak.

A közlemény idézte Kovács Lászlót, a Közbeszerzési Hatóság elnökét, aki elmondta, hogy tavaly a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma 13,5 százalékkal 217 darabra csökkent, ebből 27 ajánlattételi felhívást vontak vissza az ajánlatkérők a hatósági ellenőrzés hatására.

Az egy közbeszerzési eljárásra jutó közbeszerzési szerződések száma tavaly 2,2 darab volt, amely megegyezik az elmúlt öt év átlagával a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint. 2024-ben 2602 darab - naponta átlagosan 105 - hiánypótlási felhívást küldtek ki azért, hogy a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hibákat még a közbeszerzés megkezdése előtt javíthassák.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke által kezdeményezett jogorvoslatok száma a korábbi évhez képest csaknem a duplájára, 218 darabra emelkedett, 390 ajánlatkérő és gazdasági szereplő ellen.

A kiszabott bírságok összege 2024-ben megközelítette az 1,2 milliárd forintot, amely 183 százalékos emelkedés 2023-hoz képest, és az elmúlt öt év legmagasabb értéke. A mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szerepe továbbra is jelentős maradt a közbeszerzésekben. A hatóság tájékoztatása szerint tavaly 100 közbeszerzési szerződésből 77-hez kapcsolódott nyertes kkv, minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 43 forintot ők nyertek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com