Tovább emelkedhet a BUX az elemző szerint

Kedvező hangulatú nyitásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, ezt támogatják a nemzetközi mozgások, illetve a technikai kép is.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül különösen az OTP és a Mol mozgására érdemes figyelni. A bankpapír grafikonján 16 400 forintnál, az olajtársaság árfolyamában pedig 2410 forintnál húzódik meghatározó ellenállási szint, amelyek áttörése esetén további tér nyílhat az emelkedés előtt.
    

A Richter kedden hajnalban teszi közzé negyedéves jelentését. A részvény pénteken a 8300 forintos ellenállásnál zárt, ennek átlépése esetén 8400 forintnál lehet a következő, gyengébb ellenállási szint. A Magyar Telekom mozgása továbbra sem túl izgalmas a szakértő szerint, a 420-430 forintos sávban oldalaz. Az elemző felidézte, hogy a Fitch Ratings megerősítette Magyarország adósbesorolását, a hitelminősítő változatlanul BBB adósbesorolást tart fenn, stabil kilátással. Az osztályzat a hazai gazdaság erős strukturális mutatóit és a beruházások által táplált stabil növekedést tükrözi, ugyanakkor a magas államadósság, illetve az unortodox politikai lépések ellensúlyozzák a pozitívumokat - jelezte.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,89 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 48 610,95 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt. A Mol 26 forinttal, 1,09 százalékkal 2410 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16 310 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 428 forintra esett, forgalma 120,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,97 százalékkal 8300 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com