Tovább növelte negyedéves eredményét a Siemens

Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredményelőrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján pénteken közzétett jelentése szerint.A Siemens AG pénzügy éve január-márciusi második negyedévében az előző évi 13,784 milliárd eurónál 6 százalékkal magasabb, 14,665 milliárd euró értékesítési árbevétel mellett 2,390 milliárd euró nyereséget könyvelt el, a háromszorosát az egy évvel korábbi 697 millió eurónak.

    
A működési eredmény 31 százalékkal 2,088 milliárd euróra emelkedett 1,592 milliárd euróról, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 15,1 százalékra 12,1 százalékról. A negyedév folyamán egyszeri tételként 900 millió eurós, a nyereséget javító bevétel származott a Flender GmbH értékesítéséből. A Siemens minden üzletága pozitív eredményt ért el a negyedév folyamán, de a legjobban az autóipari, a gépipari és a szoftverfejlesztő üzletág teljesített.     


A megrendelések értéke a második negyedévben 8 százalékkal 15,879 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 14,664 milliárd euróról. Roland Busch, a Siemens vezérigazgatója a negyedéves eredményt értékelve elmondta, hogy egyértelműen érzékelhető az ipari teljesítmény fellendülése az autóipari, a gépgyártó, elektronikai, vegyipari és gyógyszeripari üzletágban a járványügyi válságból való kilábalás közepette. Kína ipari termelése már a válság előtti szint felett van - mutatott rá, hozzátéve, hogy egyre gyorsuló ütemben növekszik az ipari termelés Európában és az Egyesült Államokban is.
    

Elmondta, hogy a jó eredmény és a növekvő teljesítmény ellenére is a Siemens "feszültségeket" tapasztal beszállítói láncában. Az elektronikai cikkek iránti lakossági keresletnek a válságot követő felfutása valamint Kína készlethalmozásai hiányt teremtettek a félvezető alkatrészek globális ellátásában, ami esetenként a legegyszerűbb alkatrészek árát is megemelte.
    

A Siemens a második negyedévi eredménye alapján felfelé javította  éves eredmény előrejelzését az első negyedévi beszámoló alkalmából közölthöz képest. Eszerint éves forgalmának 9-11 százalékos növekedését várja az előző pénzügyi évhez képest, szemben az előző prognózisban jelzett "közepestől magas egyszámjegyű százalékos" növekedéssel. Éves nyeresége pedig az 5,7-6,2 milliárd eurós kategóriába eshet 5,0-5,5 milliárd euró helyett.
https://assets.new.siemens.com/siemens/assets/api/uuid:2b4bbbdc-9518-4ddb-b43f-d6093369875e/HQCOPR202105056200EN.pdf


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com