Tovább növelte negyedéves eredményét a Siemens

Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredményelőrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján pénteken közzétett jelentése szerint.

Német lap: kínai gázturbina kifejlesztésében vesz részt a Siemens

Részt vállal az egyik legnagyobb kínai állami energiatermelő cég első nagyméretű gázturbina típusának kifejlesztésében a német Siemens, amely ezzel új versenytársat teremt magának, és nagy kockázatot vállal - írta a Handelsblatt című német üzleti lap kedden a hírportálján.

Partnerségi megállapodást kötött az ITM és a Siemens a szakképzés fejlesztésére (2. rész)

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. hétfőn.

Partnerségi megállapodást kötött az ITM és a Siemens a szakképzés fejlesztésére

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. hétfőn.

A Siemens csatlakozik a kormány beszállítófejlesztési programjához

A Siemens csatlakozik a kormány beszállítófejlesztési programjához - az erről szóló szándéknyilatkozatot hétfőn írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten.
A Siemens és a Mitsubishi javított az Alstomnak tett ajánlatán, az igazgatótanács hétfőig dönt

A Siemens és a Mitsubishi javított az Alstomnak tett ajánlatán, az igazgatótanács hétfőig dönt

Az Alstom francia nagyvállalat pénteken bejelentette, hogy az igazgatótanácsa hétfőig összeül, hogy kialakítsa álláspontját az amerikai Genereal Electric (GE), illetve a német Siemens és a japán Mitsu...
A Siemens is versenybe szállt az Alstomért

A Siemens is versenybe szállt az Alstomért

A francia kormány elhalasztotta az Alstom energetikai tevékenységeinek felvásárlására ajánlatot tett General Electric (GE) amerikai holdingvállalat elnökével vasárnapra tervezett találkozóját, miután ...
17 ezer munkahelyet szüntet meg a Nokia-Siemens

17 ezer munkahelyet szüntet meg a Nokia-Siemens

Több ezer tüntető vonult utcára szerda délután München városában, miután a Nokia Siemens Networks bejelentette jövőbeli leépítései terveit.  A Magyarországon is komoly érdekeltséggel rendelkező vál...