Trafik - A Postával együttműködve ellenőrzi a trafikokat az NDN Zrt.

Az első hét adatai alapján valamennyi koncessziógyakorló és -jogosult mindent megtett annak érdekében, hogy időben megnyissa boltját - közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. a Magyar Posta Zrt.-vel együttműködve elvégzett országos vizsgálat eredményére hivatkozva. A társaság ideiglenes ellátókat jelöl ki a nemzeti dohányboltokkal még nem rendelkező egyes kistelepüléseken.

Trafik - Nemzeti dohánybolt Szolnokon

Az NDN Zrt. keddi közleményében ismerteti: a pályázatokban megfogalmazott nyitási vállalás teljesítését az NDN Zrt.

a Magyar Posta Zrt.-vel országosan együttműködve ellenőrizte, az első hét adatait már feldolgozták.

A vizsgálat szerint július 1-jéig a koncessziógyakorlók több mint 80 százaléka - 5297 jogosultból 4530 - nyitotta meg nemzeti dohányboltját vállalásának megfelelően. A nemzeti dohányboltok a jogszabályokat és a koncessziós szerződést betartva, egységes arculattal nyíltak meg.

Akik nem teljesítették vállalásukat, felszólítást kapnak, ebben 15 napon belüli nyitásra szólítja fel őket az NDN Zrt. a koncesszióba adó nemzeti fejlesztési miniszter képviselőjeként - közölte a társaság.

A koncessziós szerződést megkötő valamennyi fél elsődleges érdeke, hogy minden nemzeti dohánybolt szabályszerűen megnyisson, ám amennyiben a felszólításban megjelölt póthatáridő lejártáig ez nem történik meg, a koncesszióba adó jogosult a koncessziós jog visszavonására - figyelmeztet a társaság.

Az NDN Zrt. lehetőségei szerint mindet megtesz a folyamatos ellátás biztosítása érdekében, ezért ideiglenes ellátókat jelöl ki a nemzeti dohányboltokkal, vagy elkülönített értékesítési hellyel most még nem rendelkező kistelepülésekre. Jelenleg 1150 hely kap a törvény szerinti kijelölés által lehetőséget a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához, amely az új, eredményes pályázat alapján megkötendő koncessziós szerződés aláírásáig gyakorolható.

Az NDN Zrt. "minden esetben fontosnak tartja, hogy a dohányboltokat üzemeltetők a fiatalkorúak védelmét szem előtt tartva, valamennyi működésre vonatkozó jogszabályi rendelkezésnek megfelelően, széleskörű termékpalettával tudja a dohánytermék kiskereskedelmet gyakorolni" - fűzik hozzá a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com