Új eszközt alkalmaz a GVH a kartellek megelőzésére

Kartell Chat néven a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására anonim kapcsolat felvételi eszközt indított a Gazdasági Versenyhivatal - közölte Juhász Miklós, a versenyhatóság elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Kérdéseket lehet - névtelenül - feltenni a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatban is. Hasonló kommunikációs eszköz csak Németországban működik - tette hozzá az elnök.

GVH, végtörlesztés

Az engedékenységi politikáról Juhász Miklós kifejtette, aki feltárja a kartellt, kiszáll belőle, és bizonyítékot szolgáltat, valamint együttműködik a versenyhatósággal, az mentesülhet a bírság alól vagy alacsonyabb bírságra számíthat. Aki először lép, az teljesen mentesül a bírság alól, az utána következők 20-50 százalékos engedményt kapnak.

Magyarországon 2004-ben egy GVH közlemény honosította meg az engedékenységet, a versenytörvénybe pedig 2009-ben került be, az uniós szabályokkal egyezően.

Az uniós kartell eljárások egyharmada indul engedékenységgel, ez Magyarországon csak 15-30 százalék, ezért fontos tudatosítani az engedékenység jelentőségét - hangsúlyozta a GVH elnöke. Egy felmérés szerint a cégvezetők 22 százaléka nem hallott a versenytörvényről, egyharmaduk pedig úgy vélte, hogy a piac felosztása nem jogellenes - jegyezte meg.

Az engedékenység jegyében a bírság elengedése vagy mérséklése elősegíti a kartellek feltárását. Egy másik elemzés szerint a kartellek 10 százalékkal emelik az árakat, amelyeket a fogyasztók fizetnek meg, ezért megszüntetésük többet ér, mint az elengedett bírság - érvelt Juhász Miklós.

Kérdésként merült fel az, hogy az engedékenységgel azért nem élnek a cégek, mivel attól tartanak, hogy kizárják magukat a piacról. Füzesi Géza, a GVH felderítő irodájának a vezetője azt mondta, a gyakorlati tapasztalat az, hogy továbbra is a piacon maradnak és ez egész Európára igaz.

Az engedékenységi politika népszerűsítésére Nem marad köztetek címmel kommunikációs kampányt indít a GVH. Ennek célja elsősorban a kkv-k elérése, azok versenytudatosságának a javítása - ismertette Tevanné, Südi Annamária, a GVH főtitkára.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com