Zágrábi lap: az uniós csatlakozás óta legalább negyedmillióan hagyták el Horvátországot

A legtöbben Németországba, Ausztriába és Írországba vándoroltak ki, és az említett országok regisztrációi alapján az látszik, hogy a javuló horvát gazdasági eredmények ellenére sem csökkent a kivándorlási kedv az utóbbi öt évben - írta a lap.

A német statisztikai hivatal adatai szerint például a tavalyi esztendőben több mint 56 ezer horvát állampolgár jelentkezett be a német hivatalokban, és a Jutarnji List tájékoztatása szerint ilyen sok horvát áttelepülésre az utóbbi tíz évben nem volt példa. Emellett Ausztriában és Írországban is több mint ötezren jelezték munkavállalási és letelepedési szándékukat. Ez azt jelenti - írta a zágrábi újság -, hogy csak a tavalyi évben több mint 65 ezren hagyták el az országot, vagyis naponta mintegy 180-an.

Az összehasonlítás kedvéért a Jutarnji List azt is közölte, hogy a teljes jogú uniós tagság elnyerése előtti évben, 2012-ben az említett három országba összesen 4 és félszer kevesebben költöztek el, vagyis 14 300 horvát állampolgár döntött úgy, hogy máshol keresi a boldogulást. A horvát statisztikai hivatal szerint gyakran végleges távozásról van szó, hiszen egész családok hagyják el otthonaikat, és nem az történik, ami néhány évtizeddel korábban jellemezte az akkori Jugoszláviát, vagyis hogy a férfiak néhány évig munkát vállalnak a nyugat-európai országokban, majd az ottani magas fizetésekből jobb életet teremtenek maguknak otthon.



A Jutarnji List megnyugtatásul azt is közölte azonban, hogy nincs szó negyedmilliós lakosságvesztésről, ugyanis ugyanebben az időszakban többen is hazaköltöztek, például 2017-ben 14 ezren döntöttek úgy, hogy visszatérnek Horvátországba. Emellett azok sem mind Horvátországból utaztak ki, akiket Németországban, Ausztriában és Írországban nyilvántartásba vettek, hiszen Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is sokan rendelkeznek kettős, szerb-horvát vagy boszniai-horvát állampolgársággal, és az uniós országokban könnyebb munkát vállalni egy EU-tagország dokumentumaival, így ők horvátokként kerülnek be a statisztikákba. Az elvándorlás mindazonáltal nemcsak a demográfiai mutatókat rontja, hanem a gazdasági adatokat is. Mivel főként a munkaképes korú lakosság dönt úgy, hogy inkább valamely nyugat-európai országban próbál meg boldogulni, egyre kevesebb munkavállaló marad Horvátországban.

A hivatalos adatok szerint az idén már kétszer annyi munkaadó keresett dolgozókat a foglalkoztatási hivatalon keresztül, mint öt évvel ezelőtt. A munkaadók szerint nagyon nehéz dolgozókat találni annak ellenére, hogy folyamatosan javulnak a munkafeltételek és növekednek a bérek. Az átlagfizetés a nyugat-balkáni országban az utóbbi két évben 11 százalékkal növekedett, míg az európai uniós átlagnövekedés 4 százalékos volt - írta a Jutarnji List. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az órabérek ennek ellenére messze elmaradnak a nyugat-európai országok órabéreitől, például építési munkálatokkal Horvátországban óránként 8 eurót lehet keresni, míg Németországban, Ausztriában vagy Írországban 22-24 eurót.

MTI

Hozzászólások

Iszlám kulturális központot avattak fel egy horvátországi városban

Iszlám kulturális központot avattak fel egy horvátországi városban

A pazar épület egyben rendezvényközpont is, amelyet a Horvátországi Iszlám Közösség építtetett.

A horvát kormány új nemzetbiztonsági stratégiát dolgoz ki

A horvát kormány új nemzetbiztonsági stratégiát dolgoz ki

Különbizottságot hozott létre csütörtökön a horvát kormány egy új nemzetbiztonsági stratégia kidolgozására, továbbá a nemzetközi bíróságokkal folytatandó együttműködésért felelős tanácsot is felállíto...

Árvíz - Horvátországban 15 ezer ember hagyta el az otthonát

Árvíz - Horvátországban 15 ezer ember hagyta el az otthonát

Továbbra is kritikus az árvízhelyzet Horvátország keleti részén, 15 ezer ember kényszerült otthona elhagyására, egy ember meghalt és kettőt eltűntnek nyilvánítottak – írja a Jutarnji list hétfői inter...

Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt németországi börtönbe szállították

Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt németországi börtönbe szállították

A zágrábi repülőtérről Németországba szállították csütörtök délután Zdravko Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt, miután az előző napon a horvát legfelsőbb bíróság a kiadatása mellett döntöt...

Horvátországnak ki kell adnia Zdravko Mustacot Németországnak

Horvátországnak ki kell adnia Zdravko Mustacot Németországnak

A horvát Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy ki kell adni Zdravko Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt Németországnak, akit egy emigráns horvát üzletember 1983-as németországi meggyilkolásá...

Mol-INA-ügy - Megkezdődött Sanader perének fellebbviteli tárgyalása a horvát legfelsőbb bíróságon

Mol-INA-ügy - Megkezdődött Sanader perének fellebbviteli tárgyalása a horvát legfelsőbb bíróságon

A horvát legfelsőbb bíróság megkezdte hétfőn Ivo Sanader volt miniszterelnök perének fellebbviteli tárgyalását a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében - jelentette hétfőn a horvát közteleví...

A horvát GDP 1,2 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben

A horvát GDP 1,2 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben

A vártnál nagyobb mértékben, 1,2 százalékkal esett vissza éves összevetésben a horvát GDP 2013 negyedik negyedében - derült ki a zágrábi statisztikai hivatal pénteki adatközléséből. Az év harmadik ...

Mol-INA-ügy - Az oroszok a téli olimpia után kezdenek tárgyalni a horvátokkal

Mol-INA-ügy - Az oroszok a téli olimpia után kezdenek tárgyalni a horvátokkal

Az oroszok a szocsi olimpia után kívánják megkezdeni a tárgyalásokat a horvát kormánnyal, miközben a Mol Nyrt. is sürgeti a horvát kormány és a magyar társaság tárgyalódelegációinak a találkozását – í...

Hetven százalékkal visszaesett a horvátországi bankok nyeresége 2013-ban

Hetven százalékkal visszaesett a horvátországi bankok nyeresége 2013-ban

A Horvátországban működő bankok adózás előtti nyeresége 70 százalékkal csökkent tavaly, 1,02 milliárd kunát (38 milliárd forintot) tett ki – számolnak be a pénteki lapok a Horvát Nemzeti Bank (HNB) ál...

Perkovic-ügy - Kiadták a horvát hatóságok Németországnak

Perkovic-ügy - Kiadták a horvát hatóságok Németországnak

Kiadták a horvát hatóságok Josip Perkovicot pénteken Németországnak, miután a zágrábi alkotmánybíróság elutasította a férfinak a kiadatás elleni fellebbezését - jelentették horvát hírportálok. A vo...

http://ujhazak.com