A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.Az interneten mindenki lehetőséget kap arra, hogy kifejezze önmagát, a saját művészetét. Ennek megfelelően ki szelfikkel, mások az utazásairól, bulizásairól készült képekkel, megint mások ételfotókkal árasztják el a közösségi médiát, főleg az Instagramot.

A teljesen hétköznapi profilok mellett azonban akadnak kifejezetten bizarr, furcsa fiókok is, amiket ki tudja miért, rengetegen követnek, ezzel is bizonyítva, hogy az internet az a hely, ahol a legőrültebb ötletek sem maradnak egyedül.

Shavaunna: Önmagában is morbid látvány az eltávolított Barbie fej, aminek nyaka helyén két kis kéz van, de az még bizarrabbá teszi a dolgot, hogy Shavaunna a legváratlanabb helyeken bukkan fel a képeken.

Feltűnt már cserepes virágban, popcornos zacskó alján és egy hüllő terráriumában is.

A legfurcsább talán az, hogy annak ellenére, hogy Barbie-t lefejezték, még mindig tökéletes mosollyal néz a kamerába. A különös művészetet eddig több mint 15 ezren követik.Mothmeister: 147 ezer követővel büszkélkedhet az Instagram fiók, ahol olyan képek találhatóak, amelyeken kitömött állatokkal pózolnak az emberek, akiknek megjelenése is igazán zavarba ejtő. Habár elég furcsa fotókról van szó, azt mégis el kell ismerni, hogy ezeknek van némi művészi értéke.

A képeken jól látszik, hogy nemcsak fantázia, hanem rengeteg munka van bennük, ráadásul a legapróbb részletig ki vannak dolgozva.Craptaxidermy: A taxidermia az elhullott állatok kitömését jelenti, ez az Instagram fiók pedig olyan képekkel van tele, amelyeken fura fejű, keresztbe álló szemű, bolond pózokba állított preparált állatok láthatók. Az oldalt 72 ezren követik.Baddie: Ha őszinték akarunk lenni, akkor sokan már attól elképednek, ha kiderül, hogy valakinek a nagymamája Instagramot használ. Az 1928-ban született Baddie Winkle ezen is túl megy, ugyanis nemcsak jelen van az oldalon, hanem oda olyan képeket tölt fel, amiket sokan nem mernének, ráadásul a marihuána legalizálása mellett kampányol.

Az elképesztően harsány, erősen provokatív képek igencsak furcsának tűnhet azok számára, akik nincsenek hozzászokva, hogy egy 80-nál is idősebb néni miniszoknyában, combcsizmában pózol egy szivárványos takarón.

Baddie Winkle, aki a profilján előre figyelmeztet, hogy „Stealing your man since 1928”. (Lenyúlja a pasidat, 1928 óta.) eddig 3,5 millió követővel büszkélkedhet.Bread Face Blog: Ha valaki mindig is arra vágyott, hogy olyan lányokat nézegessen, akik egy vekni kenyérbe nyomták az arcukat, az csatlakozhat a Bread Face Blog 176 ezer követőjéhez az Instagramon.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com